1. Jeremiás meghívása (Jer 1, 4–5. 17–19)

A próféta épp gyengesége el- és beismerésével válik képessé arra, hogy Isten hasznára legyen. Az igazi próféták alkalmatlanságuk tudatában állnak Isten rendelkezésére.

2. A szeretethimnusz (1Kor 12, 31–13, 13)

Az eredeti Szent pál-i szövegben túlnyomórészt igék szerepelnek: hosszan tűr, jót tesz, nem féltékenykedik. Az apostol mintegy ezzel húzza alá, hogy a szeretet elsősorban cselekszik. Ahogy Teréz anya mondaná: ha azt mondod, hogy szeretsz valakit, én azt kérdem: mit teszel érte? Képes vagy áldozatot hozni, szenvedni, tűrni, megbocsátani?

Manapság kiforgattuk a szeretet értelmét. Inkább szeretnénk birtokolni, mint egy tárgyat, szeretteinket is inkább lecserélni, ha „elhasználódtak”… A szeretet valójában tevékeny alkotás. A házasságban is, a barátságban is. Állandóan azon lenni, hogy remekművet hozzunk létre. Szeretlek, annak ellenére, hogy… Felszínre hozom a benned rejlő jót, szárnyakat adok szeretetednek. Ezt tanuljuk Jézus Krisztustól. Mert Isten maga a szeretet.

3. A názáreti fogadtatás (Lk 4, 21–30)

Ma ott folytatjuk, ahol a múlt vasárnap abbahagytuk. A názáreti ács fia otthon, honfitársai körében hirdeti Isten szabadításának örömhírét. Eleinte ámulnak szavain, csodálkoznak az ékes beszéden, csüggnek a prófétai prédikáción. Már az is provokálóan hat, amikor kijelenti: ma beteljesedett mindaz, amit az imént hallottatok. A kicsiny názáreti zsinagógában pattanásig feszült a légkör. A levegő várakozással telítődik, valaminek történnie kell. Maga Jézus a kezdeményező. Valósággal felkorbácsolja az indulatokat, idézi a közmondást: orvos gyógyítsd meg magadat. A názáretiek ugyanis elvárnák, hogy olcsó népszerűségért földijük csodákkal bizonyítsa prófétai tehetségét.

Jézus – dacára annak, hogy szereti szülőföldjét, véreit – nem akar mindenáron kedveskedni nekik. Nem szeretne a nemzetieskedő, a nepotizmus vádjával illethető csodadoktorok sikeréhségének csapdájába esni. Ugyan csalódott honfitársaiban, mégsem enged a közvélemény ingatag széljárásának. A lincselési hangulat ellenére sem köt kompromisszumot övéivel. Tudva azt, hogy a prófétát sosem becsülték saját hazájában, értésükre adja, hogy nem sajátíthatják ki maguknak. Ő nem azért jött, hogy kedvükben járjon. Küldetése előtt tárva az egész világ. És ezzel nem becsülte le őket, nem tagadta meg hovatartozását. Sőt, velük még szigorúbb, tőlük még többet várna el: azt, hogy elfogadják Isten egyetemes üdvözítő szeretetét. Miközben nem zár ki egyetlen népet sem a mennyek országából. És ha otthon, a próféta hazájában nem fogadják szívesen az örömhírt, elviszi a kívülállóknak, a pogányoknak, a föld minden népének.

Mintha csak mi lennénk ma a názáretiek. Amikor egyházunktól-egyházainktól is olyasmit kérünk számon, amivel elvitatnánk a kereszténység lényegét. Az ún. nemzeti egyházak éppen ennek sajnálatos példái…

De az Úr Jézus Názáretben a keresztény misszió tágassága, az evangélium újszerűsége mellett tör lándzsát. Sem a nemzeti identitást feladó vagy elmosó globalizáció, sem a beszűkült, nemzetieskedő köldöknézés „vonzóbb” útját nem választja, hanem a mindenki felé nyitott, mindenkit befogadó és mégis testre szabott isteni szeretet életfelfogását hirdeti meg.

Ez a kilátás megfélemlíti a názáreti hallgatóságot. Felháborodnak, gyilkos szándékaikat nem rejtve véka alá le akarják taszítani a szakadékba az előbb még csodált rabbit. De aztán csak nem mernek hozzányúlni. Ő áthaladt köztük és elment.

Milyen jó lenne, ha felismernénk prófétáink szavában az idők teljességét. Milyen jó lenne az egyszeri, hétköznapi eseményekben is felfedeznünk az isteni jelzéseket, kihívásokat, különleges csodavárás nélkül. Isten akaratának, az üdvösségnek közvetítője személyes életünkben lehet, hogy épp házastársunk, főnökünk, gyermekünk, szomszédunk. De az is lehet, hogy egy utcán kéregető koldus vagy egy felénk kiabáló idegen képében szól hozzánk. Nem föltétlen nagyszabású fordulatokra, világégésszerű katasztrófákra van szükség a megtéréshez, hanem annak meghallására, hogy az üdvösség, a kegyelem órája itt, most, nekem szól! Biblikusok meglátása szerint azért, hogy ami Názáretben elkezdődött, az a Golgotán beteljesedhessék.

Mert a kereszten is ez volt a végszava: beteljesedett!

Sebestyén Péter