Sillye Jenő ötven éve járja az országot együttesével, barátaival, fiaival, ha kell, egyedül, hogy kezében gitárral énekeljen Isten dicsőségéről, szeretetéről. Ezúttal Benedek nevű fia kísérte el. Aki járt már Jenő koncertjén vagy előadásán, az tudja, hogy szelíden, szeretettel beszél Istenről, a hitről, mégis azonnal odafigyelünk rá, mert egész lényéből árad a hitelesség, nemcsak mondja, énekli, hanem éli is az evangéliumot. Bár az utolsó öt évben többször betegeskedett, szemében most is ott volt a lényéből sugárzó belső tűz, derűs mosoly, az ember egyszerűen jobbnak érzi magát, ha a közelében van.

Angyalföldön nőtt fel, és egész életét meghatározta, hogy bátyjával együtt kisgyermekek voltak még – hat- és négyévesek –, amikor sakkmester édesapjuk beleszeretett egyik tanítványába, és elhagyta a családját. Ettől kezdve édesanyjuk és anyai nagymamájuk nevelte őket. Jenő úgy emlékszik vissza: nem volt könnyű életük, mégis „szinte földi mennyországban” érezte magát, mert két „szent” asszony vigyázott rájuk. Gyermekként bátyjával rengeteget jártak a kármelita atyákhoz, ezek a sokat szenvedett, üldözött szerzetes papok sokaknak voltak lelki támaszaik, de ha kellett, kenyérrel is segítették a nélkülözőket.

Sillye Jenő rövid epizódokban beszélt az életéről, középiskolás éveiről, első dalainak megszületéséről, a ma már legendás nagymarosi ifjúsági találkozókról, a Kádár-korszakról, amely az Egyházzal szemben – legalábbis a hatvanas években – nem is volt annyira „puha”. Felidézte, hogy 1963-ban másodikos középiskolás volt, amikor meglátogatta őket az új osztályfőnöke, Teri néni. Jenőék lakása tele volt szentképekkel, vallásos témájú festményekkel. Jenő attól tartott, ha az osztályfőnöke meglátja ezeket, egy életre elássa magát előtte. Kérte, könyörgött az édesanyjának, hogy vegyenek le mindent a falról, de legalább a Kaszap Istvánról készült képet süllyesszék a sublót fiókjába.

„Anyám szeme tágra meredt, csodálkozva, talán megbántódva is, kérdezte: de hát kisfiam, ezek a képek mindig ott voltak a falon, miért venném most le őket? Jó, ha akarod, hagyjál mindent így, nekem már úgyis tökmindegy, legyintettem, végképp elkeseredve.” Teri néni csöngetett, Jenő remegő gyomorral nyitott ajtót. „Amikor belépett a szobába, előttem kezdett elsötétülni a világ. És akkor az én tündéri osztályfőnöknőm összecsapta a kezét, és örömmel felkiáltott: »Jé, mit látnak szemeim, Kaszap István képe! Gyerekkoromban nagy tisztelője voltam.« Úgy éreztem, mintha a Gellért-hegy gördült volna le a szívemről. Ez a tanárnő hisz Istenben, biztos, hogy nem fog bántani engem!” Jenő megkönnyebbült, de el is szégyellte magát: miért volt ilyen kishitű, miért gondolta azt, hogy Isten megszégyeníti, ha vállalja a hitét? Azóta a mindennapokban is követi nagymamája intelmét: keressétek az Isten igazságát, és bízzátok rá magatokat mindig az Úr szeretetére.

Jenő gyermekkorától kezdve nagyon szerette az irodalmat, magyar–történelem szakos tanár szeretett volna lenni, de nem vették fel az egyetemre, mert a szóbeli felvételin kérdésre válaszolva nem titkolta el, hogy hívő. Ezt követően két évet járt a jogi egyetemre, de a második év végén otthagyta, mert felismerte, hogy a diktatúrában nincsen jog, csak párthatározat. Közben már dalokat írt, énekelt Isten dicsőségéről, szeretetéről. Elhatározta, hogy egész életét a zenés evangelizációnak szenteli. Mivel azonban akkor már nős volt, megszületett az első gyermekük, Julcsi lányuk, valami biztos munkát kellett keresnie. Az Elzettnél helyezkedett el, itt dolgozott anyagbeszerzőként. Ahogy fogalmazott, három élete volt: a gyönyörű családja, a csodálatos evangelizáció, vagyis a zene és a kenyérkereső foglalkozása.

A rendszerváltozást követően Sillye Jenő rövid ideig az Új Embernél és a Szent István Társulatnál is dolgozott, majd 1996 decemberében, egyik jó barátja, Mózes József segítségével létrehozta saját vállalkozását, amely kezdetben kazettákat adott ki, ma CD-k és kottafüzetek kiadásával foglalkozik. Azóta főállású előadóművészként járja az országot és a határon túli területeket is. A kishitűséggel szemben állítja, hogy rengeteg, a közösségért tenni akaró emberrel találkozott, találkozik.

Az utolsó öt évben több súlyos betegség is elérte. Kétszer kapott stroke-ot, két éve pedig vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. A Szűzanya közbenjárásáért imádkozott, az Ég Királynőjéhez különleges szeretet, tisztelet fűzi, több dalt és oratóriumot is írt róla. Jenőt megműtötték, a beavatkozás sikeres volt, rendszeresen jár kontrollra, hál’Istennek tünetmentes.

Sillye Jenő ma, hetvenkét évesen is folyamatosan írja a dalokat, a naptára hónapokra előre tele van, fellépésekkel, előadásokkal, beszélgetésekkel. Szavai szerint az ő élete példa arra, hogy az Úristen hogyan tud felépíteni a semmiből egy életet. Különleges gyengédséggel beszélt a feleségéről, Julcsiról, aki kezdettől fogva mindenben segítette, bátorította, mindig mellette állt. A Jóisten öt gyermekkel áldotta meg a házasságukat, jelenleg kilenc unokájuk van, idén szeptemberben lesz az aranylakodalmuk. „Gyönyörűséges, szép életet kaptunk az Úristentől” – mondta Jenő. Mesélt arról is, hogy az utóbbi hónapokban minden este lemegy a közeli kápolnába (évtizedek óta Káposztásmegyeren laknak), gitározni tanítja a gyerekeket, zenél, és imádkozik a családjáért, feleségéért, gyerekeiért, unokáiért, menyeiért, vejéért, az országért. „Ez az én küldetésem, imádkozni és szolgálni, amíg élek. Mindent köszönök az Úristennek!”

Jenő Benedek fia kíséretében elénekelt néhány dalt is. Az egyik ének Weöres Sándor Apokrif imája nyomán született meg, Jenő az ars poeticájának nevezte:

Oldani Uram, s oldódni vágyom,
Üdvözíteni, és üdvözülni vágyom,
Alkotni Uram, s alakulni vágyom,
Alkotni Uram, s alakulni vágyom.
Ékesíteni, és ékeskedni vágyom,
Dalolni Uram, és dallá lenni vágyom,
Követeddé lenni s Érted tenni vágyom,
Követeddé lenni s Érted tenni vágyom.
Lámpád vagyok, ha látsz engem,
Ajtód vagyok, ha zörgetsz bennem,
Ki látod mit teszek, hallgass el engem,
Ki látod mit teszek, hallgass el engem.

Szép este volt, az Úr szeretete formálta azzá.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír