Isten emberré lett, ez karácsony öröme. Azóta árad az emberré lett Istentől, Jézustól felénk a kegyelem, és rajtunk keresztül másokba, a világba sugárzik. Éltet, ahogyan az apák éneke élteti a fiakat.

A Magyar Madártani Egyesület egyik közleményében olvastam, hogy a fülemüle – régebbi nevén csalogány (falusias környezetben: bülbül) – skáláján mintegy 1160 hang szerepel, ennyiféle hangot képes kiénekelni. A mezei pacsirta ehhez képest csak 341 „variánst” ismer. A feketerigó 108 hangot tud kipréselni a torkából.

Tizenöt éve ilyentájt elhunyt édesanyám nagyon szerette a Kossuth Rádió szombat délutáni adását, amelyben Schmidt Egon „erdőkerülő” ornitológus, a madarak évtizedes megfigyelője szebbnél szebb madárhangokat játszott be felvételről. Könyvet írt a fülemüléről (Miért énekel a fülemüle? Budapest 1984.), amelyben egy megdöbbentő felfedezését is közli: a hím a fiókák kiköltése után még hetekig éjjel-nappal énekel.  Kísérletképpen kivett két hím fiókát a fészekből, bevitte, a házban nevelte, majd két hét után visszatette a fészekbe, mire a lányfiókák elijedtek a rikácsolástól, és elmenekültek. A két hét alatt a fiókák nem hallották az apjuk énekét, és nem voltak képesek többé beilleszkedni a családba.

Az énektanítás az apuka dolga. Az apa énekétől lesz a gyermek érett férfivá, akire majd az eljövendő családanya számíthat. Az éneket, az élet dallamát otthon kell elsajátítani.

A karácsonyi ünnepkör rejtélyes, titokzatos, mégis valóságos alakja Szent József. Hallgatag, tépelődő, gerinces, Isten szavának engedelmes ember. Jóságos családapa, hívő férj, jó szakember. Férfi a talpán. Szent családot alkotott, s ezért őskép. Szent József leendő feleségét maga a Magasságos foglalta le magának. Isten fia mégis az ő „fiuk”. Szent József nem megjátssza ezt az apaságot, nemcsak gyámságot vállal, hanem valóságos férfi-apaképet nyújt a megszülető Jézusnak. Bevezeti fiát a felnőttségbe. A kis Jézus Józsefhez járt hittanórára, hisz a zsidóknál a Bibliába való bevezetés, az írás-olvasás tudományának átadása a férfiak dolga volt. Bizonyára énekelt is neki, zsoltárokat, himnuszokat, népdalokat, miközben fúrtak-faragtak, hullott a forgács.

A taizé-i francia szerzetesközösség egyik jeles tagja, a biblikus szakember John testvér egyik könyvében az életszentség kalandjáról elmélkedik. Többek között azt mondja, hogy Jézus szabadon választhatott volna önmaga és az Atya akaratának megvalósítása között. Legkésőbb az Olajfák hegyén, de ő így imádkozott: „Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem. Atyám dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12, 27-28)

Jézus Isten fia, az Atya „kedvence”, de nincs előnyös helyzetben. Amikor az önkiüresedésig, életének teljes odaadásáig bele kell mennie a gonosz valóságba, nem önmagát választja, hanem minket. Bár tudja, hogy felette nincs hatalma a sötétség fejedelmének, mégis, az Atya iránti szeretetét megmutatva értünk odaadja életét. A szeretetnek, a bizalomnak a szentségét és hatalmát mutatja meg. Azért lett Isten emberré. Ezért ünnepeljük karácsony örömét. Megváltó halálával és feltámadásával nekünk is megadta ezt a hatalmat. Ejtőernyős hasonlattal mintegy kibiztosítja számunkra a kegyelmet. Azóta árad belénk, rajtunk keresztül másokba, a világba is a kegyelem. Éltet, ahogyan az apák éneke élteti a fiakat.

Sebetyén Péter