Befészkelte
magát a nagypapa ölébe, aki a Bibliából olvasott neki. Próbálta
elképzelni a hallottakat. Amikor az Isten szeretetéről azt tudta meg,
hogy a tenyerébe véste őt is, az érettségire készülő nagybátyjaira
gondolt, akik a tételeket a mandzsettájukra írták. Biztos így írja őt
is az Isten a tenyerébe – gondolta.
Vasárnaponként,
amikor nagymama koldusa becsoszogott, ő terített és könnyes szemmel
nézte a rongyos, szegény embert. Talán már akkor tudta, értük fog élni.
A család szó nélkül vette tudomásul, amikor érettségi után közölte, szegény gondozó ferences nővér lesz.
Engedelmességet, szegénységet, tisztaságot fogadott az oltár előtt.
Balassagyarmaton a gettóba hordta az élelmet, titokban.
Ők
az én zsidó szentjeim – mondogatta. Torpedó nővérnek hívták, mert
mindig futott. Bármennyire próbálta titokban tartani, a nyilasokat
valaki értesítette, azok pedig figyelmeztették a főnöknőt, hogy rossz
vége lesz a látogatásoknak.
Kispestre helyezték.
Egy
napon, a járdán eszméletlenül fekvő embert talált. Ő maga törékeny
volt, meg sem bírta mozdítani. Bezörgetett hát egy kapun, hogy
segítséget kérjen. Idős bácsi jött ki a hívásra. Hozott egy taligát és
felváltva tolták a zárdáig az eszméletlen emberrel.
Megmosdatták,
megetették, orvost hívtak. Nem kérdezték, honnan jött, ott is maradt
náluk. Volt férfimunka bőven a ház körül. Boldogan élt volna a zárda
kerti lakában, ha egy napon a nővéreket fel nem pakolják egy
teherautóra, hogy internálják őket.
Embertelen körülmények között próbáltak életben maradni.
Akkor kapta meg a hírt, hogy édesanyját és nagybátyáit letartóztatták összeesküvés vádjával.
Civil ruhát szerzett és elszökött. Isten tudja, hogy sikerült megtudnia, hol őrzik a ferences „összeesküvőket”.
Napokig ólálkodott az ávó környékén. Látta, amint reggelenként egy fiatal, elegáns tiszt száll ki egy autóból.
Hozzálépett és szó nélkül megcsókolta.
Az
ávós megtorpant. Adja át az édesanyámnak, ezt a csókot kérem – mondta
szelíden. A tiszt lesütötte a szemét, és halkan ennyit mondott: menjen
innen!
Lesütött szemében állítólag megcsillant egy könnycsepp.
Mi történt, mi nem, talán ennek a csóknak köszönhetően édesanyját „csak” internálták Kistarcsára.
Harangozó lett valahol a környéken, hogy esténként a kistarcsai tábor ablakai alatt sírdogáljon.
Melyik ablak mögött sírhat édesanyám, pityergett bánatosan.
Amikor ellopták ócska biciklijét, gyalog ment kilométereken át. Esténként a gyóntatószékben húzta meg magát.
Teltek az évek, kis ügyeskedéssel ápolónő lett egy kórházban. Megtetszett az orvosnak, aki kerek-perec megkérte a kezét.
Nekem vőlegényem van, doktor úr, és én hűséges maradok hozzá – felelte.
Vőlegénye? – hüledezett az orvos. És hol van? Soha nem láttam.
A nővér a Hiszekegyből idézett:
„…Megfeszítettük, meghalt és eltemették.
Harmadnap feltámadt halottaiból,
felment a mennybe, és ott ül az Atya jobbján...”
Summa, summárum – állás után kellett néznie.
Egy gyermekotthonban lett gondozó, ahol a buta párttitkárt bőszítette fel.
Egy reggel az irodában cetlire írva ezt látta: vegyetek mallachúst!
Szammár, aki írta, firkantotta alá.
Aztán a gyermekotthont megkívánta Buci Gyuri és a gyerekeket szétdobálták.
Hányatott sorsán hihetetlen derűvel szórakoztat bennünket ma is.
Elhatároztam,
megkeresem a nyalka ávóst, akit azt hiszem meg is találtam. Kerestem
valami emberit az „előadó” vonásaiban. Az előadónak kellett az
őrizetesből kiverni a vádemeléshez szükséges tanúvallomást. Már nem él.
Vajon tudat alá gyűrt lelkiismerete megszólalt-e az utolsó óráján?
Emlékezett-e az apáca sírós csókjára?
És hallotta-e a megkínzottak jajgatását?
Hitem szerint igen.
A megbocsátásról: tudom, hogy könnyebb lenne.
Csakhogy nem megy.
Bocsásd meg Uram, de nem tudok megbocsátani!
Jézus a keresztfán azt mondta: Bocsáss meg nekik, Atyám!
Ezt én is elmondom, de elhallgatok, amikor azt kellene mondanom, – miképpen mi is megbocsátunk.
Nem kértek bocsánatot, pedig nekik is könnyebb lenne.
Járom a temetőket és emlékezem rájuk.
Családom meghurcolt tagjairól szólt a történet.
Rájuk is gondolok, akik kínozták őket, bennünket. Szent Mihály Arkangyalt kérem, őrizzen meg a Gonosztól.
„...A sátánt és a többi gonosz szellemet taszítsd vissza a kárhozat tüzére!...”
Nekik az jár.
írta: Zsákai Piroska, megjelent a Mementó újságban
Kapcsolódó hírek:
Szeretettel várunk Téged is, most pénteken (10-én) Taizéi imaórára Siófoki Rendházunkba!
Lelkigyakorlat Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében
Engem vanjon mire hív az Isten? Hivatástisztázó hét a Ferences Szegénygondozó Nővéreknél
Uram! Hogy lássak! Hivatástisztázó Lelkigyakorlat a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel