Tranzitus - ünnepi liturgia

Áldjuk a Földön Isten szegénykéjét,
Kései társak saruszíjat oldva,
Ő már a mennyben követi a Bárányt
Akármerre jár, akármerre jár.

Nyíltszívű gyermek, nem italtól részeg,
Társai nézik Isten bolondjának,
Egykori rongyos koldustarisznyája
Színig tele már, színig tele már.

Áldott az Isten, igazán ítélő,
Karja a gőgöst méltán megalázza,
Ám a szelídre, az alázatosra
Kitárt karja vár, kitárt karja vár.

Antifóna: Ó, csodálatos alkonyat! Áldott jó Szent Ferenc! Angyali énekszó száll feléd! Szép mennyország indul már elibéd nagy vígan. Karjába vár már a Szentháromság. A földi bánat már messze. Maradj köztünk örökre!

141. zsoltár

Szavammal az Úrhoz kiáltok,
szavammal az Úrhoz könyörgök.

Kiöntöm színe előtt az én siralmamat,
és nyomorúságomat előtte feltárom.

Mert megfogyatkozott bennem a lélek,
pedig ismered az én ösvényeimet.

Az úton, amelyen járok
tőrt rejtének el nékem.

Jobbra tekintek és nézek,
és nincs, ki megismerjen engem.

Elveszett a menekvés éntőlem,
és nincs, ki megkeresse az én lelkemet.

Hozzád kiáltok, Uram, †
s mondom: Te vagy az én reménységem,
osztályrészem az élőknek földjén.

Figyelmezz az én könyörgésemre,
mert igen megaláztak engem.

Szabadíts meg üldözőimtől,
mert elhatalmasodtak rajtam.

letérdelünk

Börtönéből szabadítsd ki lelkem,
szent nevedet, Uram, hadd dicsérjem.

Örömmel várnak az igazak már,
tudom hogy énrám jutalom vár.

Velem együtt szentek mondják ott fenn:
dicsőség néked, Istenem. Amen.

Antifóna: Ó, csodálatos alkonyat! Áldott jó Szent Ferenc! Angyali énekszó száll feléd! Szép mennyország indul már elibéd nagy vígan. Karjába vár már a Szentháromság. A földi bánat már messze. Maradj köztünk örökre!

Salve, sancte Pater, petriae lux, forma Minorum:
Virtutis speculum, recti via, regula morum;
Carnis ab exsilio duc nos ad regna polorum.

Előénekesek:   A szent és alázatos Ferenc gazdagon lép az égbe.
Mind:              Égi dicséretek magasztalják.

Dicsőült Szent Ferenc, Krisztus jó szolgája,
alázatosságnak eleven formája,
tisztaság, szegénység égő szép fáklyája,
engedelmességnek ragyogó példája.

Ki ellene mondtál bátran e világnak,
lelkeket vadászó Sátán pompájának,
hű szolgája voltál a te szent Uradnak,
nyomdokát követted szenvedő Krisztusnak.

Hűséges, jó vezér, messze fénylő csillag,
ki a sötétségben tündökölsz, mint szép Nap,
mutasd meg minékünk, hol van az igazság,
s tedd, hogy befogadjon az örök boldogság!

Nagy jó Úristen, ki vagy a kéklő mennyekben,
bércen innen s túl igazak ajka hirdessen,
testvérünk a Nap nevedet zengje szárnyalva nagy fennen.

Áldjon fenn a Hold, halovány arcú húgocskánk,
s ahány csillag gyúl, csupa hunyorgó mécsesláng,
derű és ború, amiket bölcsen szétosztva küldesz ránk.

Áldjon szende víz, patyolattiszta nővérkénk,
délceg tűz bátyánk, bevilágítva Föld éjét,
szülőföld nénénk, elibénk tárva garmada bőségét.

Áldjon a szelíd, aki megenged társának,
balsors üldözvén, s ha a kór gyötri hálát ad,
ékes koronát jutalomképpen kész hite méltán kap.

Áldjon a halál, kapukat táró hű nénénk,
tőle bűnös fél, Úr követői mért félnénk?
Szívvel-szóval mind, irgalom Atyja, jóvoltod dicsérjék!