Az egykori olasz szerzetes, a Ferencesek szerzetesrend megalapítója Giovanni di Bernadone néven született 824 évvel ezelőtt, 1181 Január 12-én, és eleinte egyáltalán nem szent életéről volt ismeretes.

Édesapja Pietro Bernardone posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere volt.

Édesanyja Pika, pedig egy finom lelkű, művészetkedvelő, francia származású asszony.

A fiú születésekor édesanyja a János nevet adta, majd mikor apja hazatért, mégis inkább a Ferenc mellett döntött. Hiszen a Jánossal ellentétben, a Ferenc név a gazdagság, a kényelem, a társasági ember, a nemes udvari magatartás tulajdonságait foglalta össze.

A fiú, ahogy cseperedett, meg is felelt a társasághoz való ragaszkodásnak, hiszen idejét alig vesztegette iskolai tanulással, inkább a mulatozásnak élt, és ez ifjúkori léhaságait apja szó nélkül finanszírozta is. A férfivá serdült Ferencet azonban sem az üzleti élet, sem a tanulás nem vonzotta. Nem úgy a katonáskodás: részt vett több háborúban, többször megsebesült. Az egyik ilyen alkalom aztán gyökeresen megváltoztatta az életét.

Épp Perugiában volt fogságban - az assisiek ugyanis háborút vis

eltek Perugia ellen -, amikor "magasabb rendű dolgokról" kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. Ennek érdekében lóháton járta a vidéket, és akkor egy leprás megsegítése után gyakran látogatta a leprás-házat is.

Életmódját is lényegesen megváltoztatta: a csendet kereste, hogy imádkozzék, elzarándokolt Rómába, belső sugallatokhoz kezdett igazodni,

ruháját elcserélte egy ottani koldussal. 

Ezek után nem kerülhette el a világgal, elsősorban az apjával való összeütközést sem. Spoletoi betegsége idején egy látomásában megjelent előtte Jézus Krisztus, aki felszólította, forduljon vissza. Amikor hazatért, és szülei a kiéhezett, ápolatlan emberben felismerni vélték fiukat, apja a pincébe zárta, de persze anyja kiszabadította. Apja tulajdon fiának feljelentésétől sem riadt vissza, hogy visszaperelje tőle pénzét. A nyilvános tárgyalás azonban meghökkentő módon zárult: a fiú levette ruháját, és erszényével együtt a püspök lába elé tette.

Ferenc ezután nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozatta a Monte Subinco-i bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel, és egy rendalapítási kérelemmel III. Ince pápához fordult, aki ezt meg is adta.

Eleinte nem volt könnyű bizonyítania változását, de amikor sikerült, közszeretetnek örvendett. Amikor megérkezett egy városba, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok, a gyermekek pedig tapsoltak örömükben. Egyre többen akartak csatlakozni hozzá.

Olyankor felütötte a Szent Miklós-templom oltárán lévő evangéliumos könyvet, és erre a helyre talált:

"Ha tökéletes akarsz lenni, amid van, add el és oszd szét a szegények között".

Akkor felkiáltott:

"Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg amit halottatok!

Ez 1209. április 15-én történt. Ez a nap a Ferences rend születésnapja.

Az "assisi bűnbánók" végtelen türelme hamarosan felkeltette az emberek figyelmét. Vidámak voltak, és nagyon figyelmesek egymással. Ezért sokan döntöttek úgy, hogy elajándékozzák vagyonukat, és csatlakoznak a rendhez.

Néhány év múlva már ötezerre nőtt a ferences testvérek száma. Ekkor Ferenc első tizenkét tanítványával útnak indult, és Rómában III. Ince pápától jóváhagyást kapott közössége számára.

A rend a szegénység erényén alapult és Ferenc halála után a közösségek gyorsan szaporodtak Itáliában, de misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.

Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai-kódexben jegyezték le tetteit: prédikált a madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó gubbiói farkast, testén viselte Krisztus sebeit.

A legenda szerint 1224-ben stigmája lett, szentté 1228-ban avatták.