Kevéssel 400 elõtt látta meg a napvilágot Forum Corneliiben (Imola). A város püspöke, Cornelius vezette el jó atyaként a papságra. Még 430 elõtt Ravenna püspöke lett. A város ekkor virágzásnak indult. A nyugat-római császárok a 4. század közepétõl fõleg Milánóban székeltek. Amint megkezdõdött a népvándorlás, a császári udvar nem volt ott biztonságban. A gótok betörtek a Római Birodalomba, ezért az akkori császár, Honorius (395–423) miniszterének és fõvezérének, Stilichónak tanácsára úgy határozott, hogy székhelyét áthelyezi Ravennába. 404-tõl itt élt a császár, mert a várost a szárazföld felõl mocsár vette körül, így könnyen meg lehetett védeni.

Aranyszavú Szent Péter tehát a birodalom nyugati fõvárosának lett a püspöke. Ravenna püspökének joga lett a szomszédos egyházmegyék püspökeinek fölszentelése. Ugyanakkor maga Ravenna továbbra is Róma kötelékében maradt: a ravennai püspököt csak a pápa szentelhette föl.

Aranyszavú Péternek mintegy 180 beszéde maradt fenn. Stílusa tömör volt és megfelelt az ókori szónoklás szabályainak. Nem beszélt tovább egy negyed óránál. Forró nyári napokon nem beszélt. Nagypénteken pedig azért hallgatott, „mert eltemették a Szót’’. Beszédei szemléletesek voltak, mert arra törekedett, hogy a nép megértse. Számos ravennai templom építése fûzõdik a nevéhez. Részt vett korának hitvédelmi vitáiban is, ezzel õ is hozzájárult az egyház Krisztusról szóló tanításának kikristályosodásához.

Halálának pontos idejét nem tudjuk. Utolsó beszédeiben háborús veszedelemre, járványra, hadifoglyok tömegeire utal. Lehetséges, hogy a hunok betörésérõl beszél, ezért valószínû, hogy 450 körül fejezhette be földi életét.

Karizmatikus szónok volt, hamar megnyerte hallgatói szívét. Sokakkal megesett, ami Ágostonnal Ambrus szószéke közelében: a szavak behatoltak a lélekbe, és a hallottakat nem lehetett semmibe venni, akarva-akaratlan hatottak: irigységgel telt udvaroncok vetélytársaikat elõnyben részesítették; zsugoriak és fösvények szétosztották gyûjtött javaikat a szegények között. Vége szakadt az erkölcstelen játékoknak és táncoknak, a halódó antik világ e kísérõjelenségeinek. Tévtanok hívei megtértek és felvételüket kérték az egyházba. Egy nap a szószéken elhagyta a hangja: a túlzott erõfeszítéstõl megbénultak a hangszálai. A nép hangosan feljajdult a templomban, és nem akart lecsillapodni. Sokan a nyolc hónap alatt, míg nem hallhatták, annyira szomorúak voltak, mintha személyes gyász érte volna õket.

Néhány részlet Aranyszavú Szent Péter beszédeibõl:

• A hazatért tékozló fiúval ezt mondatta: Mindent elveszítettem, amit csak egy fiú elveszíthet, de az Atya abból, ami õt Atyává teszi, semmit nem veszített el.

• Az év végi népünnepélyek túlkapásai ellen így emelt szót: Aki az ördöggel mulat, az nem ünnepelhet Jézus Krisztussal.

• Szentelése évfordulóján elmondta, hogy szerinte milyennek kell lennie a püspöknek: Jól együtt kell mûködnie az állam vezetõivel, az öregek iránt tisztelettel kell viseltetnie, a fiatalokat jósággal és szeretettel kell megnyernie, a paptestvéreket és a gyerekeket pedig szeretnie kell; mindenben Krisztus szabad szolgájának kell bizonyulnia.

• A Miatyánkról: Krisztus azért tanított meg röviden imádkozni, mert gyorsan meg akarja adni, amit kérünk… Menjünk hát, gyermekeim, ahova az irgalom szólít, a szeretet vonz, a vágy hív! Istent, az Atyát érezze a szív, mondja a nyelv, szólítsa a lélek, és minden, ami bennünk van, legyen nyitva kegyelmének, s ne a félelemnek, mert a bíró Atyává változott, s nem azt akarja, hogy féljük, hanem hogy szeressük.

Istenünk, ki Aranyszavú Szent Péter püspöködet a megtestesült Ige apostolává tetted, közbenjárására kérünk, engedd, hogy üdvösséged misztériumait a szívünkben szüntelenül szemléljük, és tetteinkkel tanúságot tegyünk róluk!

(A www.katolikus.hu alapján)