Tamás az Aquinói grófi nemzetség sarjaként, 1226-ban látta meg a napvilágot, a Nápolyi Királyság területén. Édesapja a Monte Cassinó-i bencés apátságba küldte tanulni fiát, ahol a gyermekben felébredt a vágy, hogy a papi hivatásnak szentelje életét. A kolostor falai között felnövő fiatalember ezzel még nem váltotta volna ki családja tiltakozását, Tamás azonban – szülei szándékaival ellentétben – nem jól jövedelmező, fényes egyházi hivatalra, hanem egyszerű szerzetesi életre vágyott, ezért 18 esztendős korában, Nápolyban belépett a Domonkos-rendbe. A jó eszű fiatalembert rendfőnöke 1244-ben Párizsba küldte tanulni, testvérei azonban Róma környékén foglyul ejtették Tamást, és több mint egy évig tartották őt őrizetben a család egyik kastélyában, ám így sem tudták megmásítani szándékát.

A szent végül elöljárója közbelépése nyomán nyerhette vissza szabadságát, és 1245 nyarán sikeresen megérkezett Párizsba, ahol három évig tanult Nagy Szent Albert keze alatt. Tamás kivételes tudását jelzi, hogy Albert 1248-ban magával vitte őt Kölnbe, hogy segédkezzen az ottani domonkos főiskola megalapításában. Miután a fiatalember visszatért Párizsba, már előadásokat tarthatott, IV. Sándor pápa közbenjárására pedig 1256-ban felvették őt a magiszterek sorába. Tamás Boethius és Petrus Lombardus hittudományi munkáihoz írt kommentárjaival, Az igazságról szóló értekezésével már ekkor komoly elismertségre tett szert, aminek ennek köszönhetően Itáliába hívták teológiát tanítani.

A nagy tudású klerikust aztán 1260-ban IV. Orbán pápa udvarába rendelték, hogy részt vegyen a görögkeleti egyházzal folytatott újraegyesülési tárgyalásokon, majd a római rendi főiskola élére került. Tamás az Itáliában töltött évtized alatt írta meg a Pogányok elleni summát, mely a későbbiekben a domonkos misszionáriusok tankönyve lett, illetve ebben az időszakban született meg élete fő művének, a Summa theologiae-nek jelentős része is. Elöljárói utasítása nyomán aztán a nagy tudású férfi 1269-ben ismét Párizsban kapott katedrát, 1272-ben pedig őt bízták meg a rend nápolyi teológiai főiskolájának megszervezésével.

Aquinói Szent Tamás két évet tölthetett Dél-Itáliában, 1274 elején ugyanis ismét útra kellett kelnie, mivel X. Gergely pápa fontos szerepet szánt neki a keresztény egyház újraegyesítése érdekében összehívott lyoni zsinaton. Tamás már nagybetegen indult el Franciaországba, rossz egészségi állapota miatt pedig nem is jutott messzire: a középkor egyik legnagyobb filozófusa 1274. március 7-én, a fossanuovai ciszterci kolostorban fejezte be életét.

Aquinói Szent Tamást az utókor a filozófia és a teológia egyik legjelentősebb úttörőjének tekintette, ugyanis nyitott és önálló gondolkodásával szélesre tárta a kereszténység szellemi horizontját. Tamás egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy – többek között az Isten létezésére adott racionális érvekkel – harmonikus kapcsolatot teremtett a tudás és a hit általi megismerés között. A szent emellett „kibékítette" a keresztény filozófiát az arisztotelészi tanítással, sokat merített Szent Ágoston munkásságából és az iszlám misztikából, az általa birtokolt hatalmas tudást pedig egy új szintézissé, a tomizmus filozófiájává gyúrta össze. Tamás kísérletet tett egy egységes világnézeti rendszer megalkotására, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az egyház korábbi viszolygása után magáévá tette és megőrizte Arisztotelész örökségét. Aquinói Szent Tamás munkássága nem csak a kereszténység, de az európai és az egyetemes kultúra számára is örök értékeket adott; az egyházon belüli különleges tiszteletét mutatja, hogy XXII. János pápa már 1323-ban szentté avatta őt, XIII. Leó pedig 1880-ban Tamást tette meg a katolikus tanítók védőszentjévé.

Aquinói Szent Tamás: Imádságkeresztény erényekért

Engedd, irgalmas Isten, hogy mindazt, ami Neked tetszik, hőn óhajtsam, okosan keressem, igazán megismerjem, tökéletesen megtegyem Neved dicséretére és dicsőségére.

Rendezd, óh Istenem, állapotomat és add tudnom, amit tőlem kívánsz, hogy megcselekedjem, és add, hogy véghez is vihessem úgy, amint kell és lelkemnek hasznára válik.

Add, Uram, hogy jó- vagy balsorsban egyaránt megállhassam helyemet, hogy abban el ne bizakodjam, ebben el ne csüggedjek.

Semmin se örüljek, vagy sajnálkozzam, csak azon, ami Hozzád vezet, vagy Tőled elszakít. Senkinek se kívánjak tetszeni, se ne féljek nemtetszeni, csak Neked.

Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak, ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van.

Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a javulás szent föltételével állandóan tápláljam.

Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül; tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül; tiszta legyek sérelem nélkül, türelmes zúgolódás nélkül; alázatos színlelés nélkül, vidám pajkosság nélkül, megfontolt nehézség nélkül; féljek tőled kétségbeesés nélkül; igazmondó legyek kétszínűség nélkül; jót cselekvő elbizakodás nélkül; felebarátomat megintsem büszkeség nélkül; épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.

Adj, Uram, igen éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse.

Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.

Add, hogy büntetéseidet itt a bűnbánat szellemében fogadjam, jótéteményeidet földi zarándoklásomban kegyelmeddel jól felhasználjam, és örömeidet élvezhessem az örök hazában.

Ámen.