Szent Szaniszló püspök és vértanú a krakkói egyházmegye területén fekvő Szczepanowóban (Istvánfalva) látta meg a napvilágot 1030. július 26-án, egy nem túl gazdag lovagi családban. Gyermekkorát szülőföldjén töltötte, iskoláit valószínűleg a krakkói bencéseknél kezdte. Teológiai tanulmányait Krakkóban, Ličge-ben, Gnieznóban és feltehetően Párizsban végezte.
Hazatérve rövidesen kitűnt szellemi és lelki kiválósága, ezért a krakkói püspök, Lamberto Zula székesegyházi kanonokká nevezte ki. 1070-ben, amikor a püspök meghalt, a klérus, a nép, sőt maga a fejedelem, II. Bátor Boleszláv (1058-1080) is őt kívánta utódnak. II. Sándor pápa ki is nevezte Krakkó püspökévé, és 1072-ben fölszentelték. Szaniszló volt a második olyan krakkói püspök, aki nem a bencés szerzetesek közül, hanem a világi klérusból került ki. Ez pedig annak a folyamatnak volt része, amellyel a bencés szerzeteseket lassan-lassan visszaszorították a lengyel egyház kormányzásából. Püspöksége alatt a nyugatról hozott reformszellemmel sikerült megújítania a klérust. Szülei halála után a szegények között elosztotta örökségét: a szegények “atyja” volt. Szigorú életet élt, és elvárta a papságtól és a főnemesektől is a hitbeli és erkölcsi példamutatást.
Szaniszló halálával kapcsolatban két elmélet létezik. A hagyományos lengyel történetírás szerint, amely a XII.-XIII. század fordulóján élt Wincenty Kadłubek krakkói püspök krónikájából indul ki, a király és a püspök közti viszony megromlott, Szaniszló kiközösítette II. Boleszlávot, ezért a király a Szent Mihály-templomban szentmise közben ölette meg Szaniszlót 1079. április 11-én. Szaniszlót mint felségárulót megcsonkították, kezét és lábait levágták. Újabb kutatások szerint, amelyek forrása a korban közeli Gallus Anonymus krónikája, Szaniszló bűnt követett el, ami miatt Boleszláv haragra gyúlt és elrendelte a püspök kivégzését. (A krónikás az erkölcsi értelemben vett peccatum szót használta.) Először a templom melletti temetőben temették el, majd 1088-ban kiemelték és átvitték a Waweli székesegyházba (Krakkó). A sírjánál azonnal megnyilvánult a hívők tisztelete, főleg a szegények részéről, akiknek atyja volt életében.

Április 11-én ünnepli az egyház Galgáni Szent Gemma szerzetes ünnepét. Gemma édesanyjától tanult istenismeretet és együtt imádkoztak. Hét éves volt mikor elvesztette hőn szeretett édesanyját és ettől kezdve nehéz élet várt rá. Tizennyolc évesen elvesztette édesapját, majd egyik öccsét és nővérét is. Az öccsével Luiginoval, aki papnak készült mély lelki rokonság fűzte őket össze. Luigino halála után három hónappal Gemmánál súlyos betegséget állapítottak meg nála. Lábadozása alatt ismerte meg Possenti Szent Gábor életét és ő vált lelki vezetőjévé. Lelki vezetőjéhez híven ő is a passzionisták rendjéhez akart csatlakozni, de ezt rossz egészségi állapota miatt nem engedték. 1899 és 1901 között földöntúli látomásokban részesült és imádkozásai közben gyakran jelentek meg a stigmák. Látomásaiban Krisztus, Szűz Mária és őrangyala is megjelent előtte. Más alkalmakkor viszont mintha gonosz szellem szállta volna meg, őrjöngeni kezdett és szétszaggatta rózsafüzérét. Idegenek részéről sok megszólás és gúny érte amit türelemmel viselt. Nagyon sokat fáradozott azért, hogy passzionista zárdát alapítsanak Luccában. Ez azonban csak halála után következett be.