Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt... (1Móz 21,10)

Ábrahámnak és Sárának sokáig nem született gyermeke. Ekkor úgy segítettek magukon, hogy a kor szokása szerint Sára szolgálója szült gyermeket, s az az övéknek számított. Ez volt Izmael. Amikor azonban nődögélt a gyermek, Sára nem tűrte tovább a háznál, és kérte férjét, hogy küldje el anyjával együtt. Így is történt. Útközben azonban elfogyott a vizük, Hágár nem látott semmi lehetőséget az életben maradásra, és letette gyermekét egy bokor alá, várva halálukat. Isten azonban megmentette őket.

Van tehát egy gyermek, akit elküld az apja, lemond róla az anyja, de Isten végtelen szeretettel gondjaiba veszi. Ma az apára figyeljünk!

Izmaelnek tehát volt is apja, meg nem is. Enni, inni adott a gyermeknek, de éppen egy kritikus helyzetben nem lehetett rá számítani. Sok ilyen apátlan árva van ma is, akiknek az apjuk nem a másvilágra költözött el, hanem egy másik asszonyhoz, vagy otthon van, de egy világ választja el gyermekétől. Pedig az a gyermek talán nem bánná, ha kisebb kenyeret kapna, csak lenne megszólítható, vidám apja.

Itt azonban többről van szó: Ábrahám hitetlen volt Istennel szemben, amikor hallgatott a feleségére, és a kor szokása szerint cselekedett. Neki az isteni ígérethez kellett volna ragaszkodnia, nem a világ szerint eljárni. Nem is sejtjük, milyen sokat szenvednek gyermekeink a szülők hitetlensége miatt!

Milyen szülők vagyunk? S ha nincsenek is vér szerinti gyermekeink, hogyan viszonyulunk a fiatalokhoz? Nem küldjük-e el sokszor a gyerekeket, mert alkalmatlan, hogy jönnek? Fordulhatnak-e bármikor hozzánk? Érdemes-e ezt tenniük? Vannak-e őszinte, becsületes, használható válaszaink a kérdéseikre? Készek vagyunk-e elfogadni őket olyanoknak, amilyenek? Készek vagyunk-e visszafogadni őket, ha eltávolodtak? Kapnak-e valódi szeretetet, lelki felkészítést is, vagy csak élelmet és ruhát? Szeretnénk-e, ha úgy viszonyulnának hozzánk, mint ahogyan mi a mennyei Atyánkhoz?

Istennek az apátlan nemzedékre is gondja van.