,,Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”
Máté evangéliuma 6. fejezet 12.verse
Vajon
tudatában vagyok annak, mit kérek, amikor Jézus tanítása szerint
imádkozom és elmondom ezt a kérést? Örülnék annak, ha az Úr úgy
bocsátana meg, ahogyan én megbocsátok? Nem fenyeget az a veszély, hogy
valójában ítéletet kérek a magam számára?
Min
múlik az, hogy teljes szívből meg tudok-e bocsátani, amikor valaki
megbántott? Látok olyan embereket, akik pontosan fel tudják idézni az
őket ért sérelmeket akár évekre, évtizedekre visszamenőleg is. Olyan ez,
mint amikor a bogáncs beleragad a ruhába, s alig tudod kiszedni belőle.
Ismerek olyanokat is, akik nem emlékeznek vissza. Sok esetben
képtelenek felidézni mi történt. Az előbbi csoport képtelen lenne a
megbocsátásra? Az utóbbi csoportba tartozók biztos, hogy megbocsátottak?
Nem lehet az, hogy csupán felejtéssel védekezik a lelkük a sérelmekkel
szemben?
A
megbocsátás tudatos döntés a túláradó szeretet mellett. Amikor úgy
döntök, hogy nem az érdemei szerint bánok a másikkal, hanem tovább adom
azt a kegyelmet, amelyből én is élek. Amikor leveszem a tekintetemet
önmagamról, a sérelmemről, fájdalmamról és rá tudom bízni magamat,
érdekeimet, szükségleteimet Istenre, és úgy tekintek a másik emberre,
mint akiért Krisztus meghalt, akit Isten szeret, s akit meg akar
menteni. Amikor nem elvárom, hogy a másik lépjen, hanem megteszem az
első lépéseket felé.
Milyen
nagy dolog kimondani ezt a kérést: Uram! Úgy bocsásd meg az én
bűneimet, ahogyan én megbocsátok… Milyen felszabadító az, amikor
megszabadulunk a tüskéktől, méghozzá nem úgy, hogy mélyen eltemetjük a
fájdalmainkat, hanem úgy, hogy valóban megbocsátottunk! Éld át ennek
örömét, és legyen a túláradó szeretet gyógyító befolyássá általad ma is!
Legyen áldott a napod!
Bejegyezte:
Hiti
–
augusztus 31, 2020
Kommentáld!