Ha vissza lehetne menni az időben, én olyan szívesen megnézném, hogy miként nézett ki a Salamon által épített Templom, a tornácok, az oszlopok, az oltár, a menóra, stb. Szívesen meghallgatnám, hogyan, milyen dallammal énekelték és kísérték a zsoltárokat a léviták, hogy miként mutatták be a papok az áldozatokat.
Persze tudom, sokakat elborzaszt még a gondolat is, ahogy elvágják a bárány nyakát, ahogy folyik a vér, ahogy szétdarabolják és a megadott részeit elégetik az oltáron.
És az is biztos, hogy még kevesebben járnának istentiszteletre, ha ma is ugyanúgy végig állni kéne, ha nem lenne prédikáció, ha nem lehetne hátul megbújni, hogy csak „feltöltődni jöttem”, hiszen üres kézzel nem is jelenhetnénk meg az Úr előtt.
Pedig a 96. zsoltár egésze arról szól, hogy akiket igazán megérintett az Isten szeretete azok nem maradhatnak passzív hallgatók; hanem azok énekelnek, dicséretet mondanak, hirdetik mindenütt, amit velük tett az Örökkévaló. Azok nem kapni jönnek, hanem adni. „hozzatok ajándékot és jöjjetek be az ő tornácaiba!” (8.vers)
S ha azt kérdezed; milyen ajándékot hozhatnék ma az Istennek?
A válasz: „Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék” (Péld.23:26)
„Beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled.” (Luk.8:39)
Áldott napot!
bejegyezte: szilárd – június 30, 2021
Kommentáld!