Pál apostol Kolosséiaknak irt levele 3. fejezet 13. verse

Amikor ezt a szakaszt olvasom a Bibliában gyakran eszembe jut Hofi Géza egyik vicces mondása: "Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az végre öltözködjön már föl!" :)

Ugyanis Pál apostol itt valami hasonlóról beszél. Arról, hogy aki Jézust akarja követni, az végre magára a Krisztusi jellemvonásokat, legfőképpen a szeretetet. Érdekes nemde? Magunkra venni a szeretetet, a könyörületet, a józanságot, a tiszta szívet, az alázatot, a szelídséget, a türelmet és még sorolhatnánk. Pontosabban azt mondja: Öltsük magunkra, mint egy ruhát. Mindenki tudja, nem a ruha teszi az embert, de mégis meghatározza, kik vagyunk, mások mit gondolnak rólunk. Ha már felnőttünk az érettségünk egyik jele, hogy kinézetünk összhangban van a belső tulajdonságainkkal. A megfelelő helyre a megfelelő öltözetet választjuk. Tudjuk, hogyan öltözzünk fel egy fogadásra, hogyan egy kirándulásra. Mit viseljünk a templomokban és mit egy moziban. Ráadásul azt is mi döntjük el, hogy a stílusunkon belül hogyan nézzünk ki az adott helyen.

Pál azt mondja, hogy nekünk, keresztényeknek, vagyis Krisztus követőknek az állna a legjobban, ha bármilyen helyen, ünnepélyen vagy hétköznapokon, azok, akik ránk néznek leginkább Jézust ismernék fel bennünk. Ahogyan ez igaz a ruházatunkra úgy kellene igaznak lennie a belsőnkre is. A szeretetbe való öltözésnek pedig igen komoly része a megbocsátás és a másik ember elviselése, elhordozása. No mármost felölteni csak olyan ruhát tudok, ami az enyém. De mit tegyek, ha nem igazán vagyok türelmes, megbocsátó? Mit tegyek akkor, ha szívesen tartom a haragot azzal, aki megbántott, sőt, még a bosszút is fontolgatom?

Az apostol szerint a szeretet felöltői elsősorban Krisztus ruhatárához tartoznak. Emlékszem, kiskoromban mennyire szerettem édesapám dolgait. Volt cipője, inge, ami tetszett nekem, de leginkább egy sötétkék mellénye. Nagyon jól állt neki és arra gondoltam, ha belenövök egyszer, én is szeretném hordani és elkérem. Évekkel később megvalósult az álmom és pontosan emlékszem, mennyire vigyáztam a mellényre, mennyire igyekeztem apukámhoz méltó módon viselkedni.

Visszatérve Hofihoz és a félig komoly viccéhez. Igen, meg kell vizsgálnunk magunkat mindig, hogy milyenek vagyunk valójában és ha meglátjuk a hiányosságunkat, akkor tennénk ellene. Ebben az esetben éljünk azzal a lehetőséggel, hogy Urunk megosztja velünk azt, ami az övé. Nem csupán a kenyeret és a halat, mint régen, hanem a jellemét is, a belső tulajdonságait is. Arra kér téged és engem, hogyha az Ő követői vagyunk, próbáljuk fel az Ő tetteit, az Ő cselekedeteit, az Ő szokásait! Reagáljunk a nehéz helyzetekre is úgy, ahogy ő tenné! Igen, először szokatlan lesz, és meg is változtat minket, mint engem édesapám mellénye, de végül megéri majd.