Évközi 34. hét, szombat – Jel 22,1-7; Lk 21,34-36

Készen állunk-e az Úrral való találkozásra?

A Jelenések Könyvében olyan fákról olvasunk, amelyek „egy évben tizenkétszer hoznak termést, vagyis minden hónapban gyümölcsöt teremnek”. Az egyházi év végéhez érve számadást kell készítenünk, hogy nekünk mennyire gyümölcsöző az életünk.

Az evangéliumban Jézus figyelmeztet, hogy készülnünk kell az ítéletre, amelyet minden ember abban az állapotában él át, amelyben halálakor van. Ezért nekünk az a dolgunk, hogy életünk utolsó napjának eljövetele készen találjon minket. Jézus figyelmeztetése helyénvaló, de nem ijesztgetés akar lenni, hanem szavait szeretetből, a megmentésünk érdekében mondja. Az a madár gabalyodik bele a csapdába, amely magát nagyon is biztonságban érzi és meggondolatlan. Az az ember, akit csak a földi élet és élvezet érdekel, az nem törődik az utolsó nappal, amikor a végső sorsa eldől.

Az idő múltával minden nappal feltétlenül közelebb kerülünk az ítélet napjához, de kérdés, hogy lélekben mennyire kerülünk közelebb az Istenhez?! Mint ahogyan a mai napunk az egyházi év határát jelenti, ugyanígy határkő lehet az életünkben minden egyes nap.

Vajon megnyerjük-e, vagy elveszítjük-e a mai nap küzdelmét az örök életért?

Lukács evangéliumának mai részletében elhangzik Jézus utolsó beszéde, amelyet majd advent első vasárnapjának evangéliumában is hallunk: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek… az evilági dolgokban!” „Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megállhassatok az Emberfia színe előtt!” Tehát a virrasztásnak imádsággal kell összekapcsolódnia. Aki imádkozik, az éber Isten felé. És megfordítva is igaz: aki lelkileg éber, az imádkozik.

Ezzel a figyelmeztetéssel indult el Jézus a szenvedésébe. Az Olajfák hegyére érve a figyelmeztetését azzal egészíti ki, hogy: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Lk 22,40). Máté és Márk evangélisták még hozzáteszik: „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,41 és Mk 14,38).

Vigyáznunk kell arra, hogy a szívünk ne nehezedjen el, mert egyszer csak azt vesszük észre, amit Kosztolányi írt a „Boldog, szomorú dal” című versében, hogy: „nincs meg a kincs, mire vágytam, a kincs, amelyért porig égtem. Itthon vagyok itt, e világban, s már nem vagyok otthon az égben.” Pedig eredetileg oda kaptunk meghívást!

Jézus úgy fog visszatérni, mint Emberfia, akinek Isten minden hatalmat átadott. A végső szó az Övé lesz. Ezért erősödjünk meg a hitünkben, és úgy éljünk, úgy virrasszunk és imádkozzunk, hogy számunkra az utolsó nap a várva várt találkozás, valamint a beteljesülés napja legyen!

Ezzel a hittel és reménnyel mondjuk ma estétől kezdve mindennap nemcsak az adventben, hanem egész életünkben: „Jöjj el, Urunk, Jézus!”