November 1. Mindenszentek  Jel 7,2-4.9-14; 1Jn3,1-3; Mt 5,1-12

Vágyódunk-e Isten és az örök boldogság után?

Minden szentek ünneplése évszázadokkal megelőzte a Halottak napja ünnepének bevezetését. Keleten az összes vértanú napját már 380-ban ünnepelték. Nyugaton III. Gergely pápa óta (731-741) ünnepeltek minden szentet egy napon, és IX. Gergely pápa (827-844) helyezte az ünnepet november 1-jére.

Mindnyájan meghívást kapunk a boldog örök életre, még akkor is, ha utunk sok szenvedéssel telített. Jézus azokat hívja magához, akik elfáradtak és az élet terhét hordozzák, hogy felüdítse őket. Az evangéliumban ennek folytatása a nyolc boldogságról szóló tanítása, amelyben felsorolja, hogy kiket tud felüdíteni, és kik lehetnek a boldogság várományosai.

Jézus tanítása szerint a boldogság elnyerése egyedül attól függ, hogy eltölt-e minket az Isten utáni és a boldog örök élet utáni vágyakozás.

Ha szívünket csak az Isten gazdagsága elégíti ki, akkor Isten az ő személyes jelenlétével betölti szívünket, és akkor miénk a Mennyek országa.

Ha tudunk sírni, mert szívünk érzékeny mások szenvedése iránt, akkor meg fognak vigasztalni minket. Ha éhezzük és szomjazzuk az igazságot, vagyis az Isten igazságát és szeretetét, ha egyedül csak Tőle várjuk az igazságszolgáltatást, akkor éhségünk és szomjúságunk kielégítést nyer. És így tovább: a szelídeké, a tiszta szívűeké, a békességszerzőké, az irgalmasoké és az Isten miatt gyalázatot szenvedőké az Ígéret Földje.

Ha vállaljuk azt az utat, amely látszólag a gyengeség útja, akkor Istentől erőt kapunk arra, hogy cselekvő és áldozatos szeretettel hordozni tudjuk embertársaink szenvedéseit. Gyengeségünkben pedig erőt ad annak reménye, amellyel Jézus biztat minket, hogy: „nagy lesz a ti jutalmatok az égben.” És ez a nagy jutalom maga az Isten.

Bátorításként és vigasztalásként is hallhatjuk a Jelenések könyvének szavait, hogy a szentek nagy szorongattatásokon mentek át, küzdeniük kellett, és a küzdelem jutalma lett az Isten színről színre látása.

Nem úgy tiszteljük a szenteket, mint akik tőlünk elkülönítve élnek, hanem úgy, mint akik hozzánk tartoznak, vagy még pontosabban: úgy, hogy mi hozzájuk tartozunk. Az egy, szent és katolikus Egyházban egységben vagyunk velük. Úgy mondjuk, hogy ők a megdicsőült Egyház, mi vagyunk a küzdő Egyház. És hozzánk tartoznak azok is, akiknek még a szenvedő Egyházban tisztulásra van szükségük, hogy megláthassák Istent. Róluk holnap, a Halottak napján emlékezünk meg. Ahogyan mi is szívünkön viseljük elhunyt szeretteink ügyét, és imádkozunk a tisztítótűzben szenvedő szeretteinkért, ugyanígy éreznek irántunk is a szentek, akik közbenjárnak értünk Istennél.

Ismerjük el, hogy mi még rászorulunk a megtérésre! Igyekezzünk minden adottságunkat és lehetőségünket Isten akarata szerint felhasználni! Ehhez kérjük Isten kegyelmét, és segítsük egymást a közös cél elérésében: az örök boldogság elnyerésében!