Évközi 3. hét, szombat – Mk 4,35-41

Hogyan hiszünk Jézus Krisztusban?

A mai evangéliumi részlet három kérdést foglal magában. A történet végén elhangzó kérdésre, hogy „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”, Márk evangélista már az evangéliuma megírásával is válaszol: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik.” (Mk 1,1)

A másik kérdést a tanítványok teszik fel: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre nemcsak az a tény a válasz, hogy Jézus beszállt a tanítványok törékeny bárkájába, pedig erre neki nem lenne szüksége, hanem a csodájával is, mellyel nemcsak azt bizonyítja, hogy Ő úr a gonosz erőket jelképező tengeri vihar felett, hanem az is kiderül, hogy Jézus mindig velünk „utazik” életünk „törékeny bárkájában”, = soha nem hagy el bennünket. Már az Ószövetségben is azt jelentette a Jahve név: „Én az vagyok, aki veletek vagyok.” Az „Emmanuel” is ezt jelenti: „Velünk az Isten.”

!

Ennek a kérdés formájában elhangzott biztatásnak akkor is visszhangoznia kell bennünk, amikor életünk nem úgy alakul, ahogyan mi szerettük volna! Amikor a felszínre kerül egy alattomos betegség, egy nem várt kudarc, emberi kapcsolataink terén egy kiábrándító csalódás, vagy anyagi helyzetünk csődje, amikor a hullámok elnyeléssel fenyegetnek, sőt úgy érezzük, hogy össze is csapnak a fejünk fölött, amikor mi is összezavarodunk, félelmek és szorongások kínoznak, amikor nem látunk kiutat és megoldást, stb. Ezekben a válsághelyzetekben a mi helytelen viselkedésünknek az oka szintén a hitünk hiánya. Ha hinnénk, akkor bizonytalan külső életviszonyainkban és olykor a személyiségünket széteséssel fenyegető belső kaotikus világunkban nem volnánk olyan zavarodottak, csüggetegek és gyávák. Még akkor sem, ha azt éreznénk, hogy Jézus mintha látszólag nem törődne velünk.

Éppen az ilyen élethelyzetekben mutatkozhat meg, hogy mennyire erős a hitünk, amelynek mérhetetlenül többnek kell lennie bizonyos elvi állásfoglalásnál. Gondjainkat és bajainkat, sőt egész életünket maradéktalanul oda kell adni Jézus szabadító hatalmának. Hinnünk kell, hogy Jézus velünk van és szeret minket. Csak szembesíteni akar minket azzal, hogy mennyire bízunk benne, és nevelni akar minket.

Ha a vihar idején az ő segítségét kérjük, akkor meg fogjuk tapasztalni isteni hatalmát. A természet erői feletti hatalmával Jézus azt bizonyította, hogy képes legyőzni minden rosszat, ami életünket veszélyezteti. A helyett tehát, hogy nehéz helyzeteinkben a körülményeket vagy másokat okolnánk, sőt esetleg magát az Istent is vádolnánk, bíznunk kell abban, hogy ahogyan eddigi életünkben is történt, Jézus segítségével ezután is minden jóra fordul: végül is eljutunk a túlsó partra. Bizalommal várhatjuk tőle az üdvösséget, az örök életet is.