Évközi 29., missziós vasárnap A – Iz 45,4-6; 1Tessz 1,1-5; Mt 22,15-21

Hogyan teljesítjük Jézus parancsát, hogy: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”?

Tévedés azt gondolni, hogy mindenki a maga ura. A mai ószövetségi olvasmányban Izaiás próféta által Isten kétszer is mondja: „Én vagyok az Úr, és senki más!” Pál apostol is figyelmeztet minket: „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7). Amikor pedig Pilátus azt kérdezte Jézustól, hogy „Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?” Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.” (Jn 19, 9-10).

Keresztény királyaink tudták, hogy hatalmukat Istentől kapták. Szent László királyunk is tudatában volt annak, hogy a királyi hatalom fölött ott áll az Égi Király, Isten hatalma. Tudta, hogy ő, bár király, mégis alattvaló, ezért döntéseinek és törvényeinek az isteni törvényekhez kell igazodniuk.

 El kell fogadnunk, hogy nemcsak Istennek, hanem egy földi közösség jogos képviselőjének is hatalma van fölöttünk. Jézus szerint mindkét hatalomnak meg kell adnunk azt, amivel tartozunk neki. Tudnunk kell azonban, hogy melyik hatalomnak mivel tartozunk.

Az ember a teremtése miatt egész létében Istené, aki „saját képmására alkotta” az embert (Ter 1,27). Szent Ágoston azt is hozzáteszi, hogy: „magadnak teremtettél minket, Istenünk!” Ráadásul a keresztségben a Szentlélek pecsétet is nyomott ránk, mely által azt a feliratot kaptuk, hogy: „Isten gyermeke”. A gyermeknek a szülőre kell hasonlítania. Tehát olyannak kell lennünk, mint az Isten. De nem úgy, mint a gonosz angyalok, akik nem akartak szolgálni. Jézus lelkületét kell elsajátítanunk, aki azt mondta, hogy: „azért jött, hogy szolgáljon másoknak” (Mt 20,28).

Nem vagyunk a magunké, hanem Isten tulajdona, Isten ún. „pénzecskéje” vagyunk. Istené, és azoké, akiknek az Isten minket ajándékozni akar. Istentől kapott képességeinket azért kaptuk, hogy mások szolgálatában kamatoztassuk. Szolgálatkész éberségünkkel leszünk Isten értékes „pénzecskéje” a világban! Tehát egész lényünkkel, önmagunkkal tartozunk az Istennek, és azoknak, akiknek Isten minket ajándékozni akar. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy szolgák vagyunk, de azt sem, hogy nem akármilyen úrnak szolgálunk, hanem Istennek!

Úgy kell szeretnünk azokat, akiket az Isten nekünk ajándékozott, ahogyan Isten akarja általunk szeretni őket. Isten szeretetét kell képviselnünk, Istent kell közvetítenünk mások számára. A mai missziós vasárnapon így kell megfogalmaznunk küldetésünket.

Ahogyan a mai szentleckében olvassuk: „Tudjátok, hogy választottak vagytok!”. „Tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre, és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre” van szüksége a világnak. Így leszünk segítségére Istennek és azoknak, akik elfogadják az Isten nevében nyújtott szolgálatunkat, melynek az a célja, hogy ők is elfogadják Jézust Megváltójuknak és Üdvözítőjüknek.