Évközi 23. hét, péntek – Lk 6, 39-42

Törekszünk-e a jó keresésére és támogatására?

Jézus azt mondta, hogy az Isten országa már elérkezett, sőt, köztünk és bennünk van (Mt 12,28). Azt is mondta, hogy az Isten országa a gyöngykereső emberhez hasonlít, aki igazgyöngyöket keres (Mt 13,45). Ugyanakkor jelen van a rossz, vagyis a „konkoly” is (Mt 13,26-30).

A kísértőnek az a törekvése, hogy a körülöttünk levő rosszra irányítsa figyelmünket. Közben ügyesen eltereli a figyelmünket a bennünk is jelen lévő rosszról, és rávesz minket, hogy a szűkebb vagy tágabb környezetünk hibáival kezdjünk foglalkozni. Sőt, arra indít, hogy farizeuskodó indulatossággal feldühödjünk a környezetünkben élő emberek hibái miatt, és így az ördög harsonásaivá váljunk.

Ilyenkor elkezdjük sorolni mások hibáit és bűneit, esetleg a régmúltból is csak erre emlékezünk. Nem törődve azzal, hogy jóvátehetetlen károkat tudunk okozni ezzel mások becsületében. Mindezekkel a kísértő megnyugtat minket, hogy nyugodtan folytathatjuk eddigi életünket, mert mi másokhoz viszonyítva sokkal jobbak vagyunk. Nem vesszük észre, hogy mennyire el tudjuk torzítani az igazságot, amikor a másik legkisebb hibája is nagynak tűnik, a saját nagy hibáink pedig kicsinek. Így hasadás áll be a belső és a külső világ megítélése között.

Olykor még a lelkiismeret-vizsgálatainkban, sőt a szentgyónásainkban is előfordul, hogy a mások bűneivel foglalkozunk, pedig ilyenkor kizárólag a magunk bűneivel kellene törődnünk.

Ha mások hibáit észrevesszük, akkor vizsgáljuk meg magunkat, és a magunk esetleges hasonló fogyatékosságait, amelyek a szálkához viszonyítva gerendák is lehetnek! Rájövünk, hogy ugyancsak szükségünk van arra, hogy rendezzük Istennel való kapcsolatunkat, hiszen e nélkül örök üdvösségünket tennénk kockára.

Lelki megújulásunk kiindulópontja saját hibáink beismerése és bűneink bevallása lehet. Csak ekkor tudunk elindulni a megtérés útján. Csak akkor kezdődhet el bennünk Isten „uralma”, ha bűnbánat és megtérés előzi meg. Amikor a bűnbánó ember beismeri saját bűnös voltát és vétkét, akkor először saját gyarlóságait ítéli el, és így tud türelmesen, megbocsátóan odalépni testvéréhez. Először tehát kezdjük saját hibáink kijavításával, és így adjunk jó példát másoknak!

Igazi alázattal és szolgálatkész, együtt érző és megbocsátó, irgalmas szeretettel háláljuk meg Isten irántunk való irgalmas szeretetét!