Évközi 23. vasárnap (A) – Mt 18,15-20

Vállaljuk-e a felelősséget egymásért?

A mai evangéliumi részlet címe latinul: „correctio fraterna”, azaz: „testvéri javítás”. Jézus első mondata így hangzik: „Ha testvéred (vagyis hívő társad) vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt!”

A hívő embernek nem az a dolga, hogy hívő testvérének bírája legyen. De abban az esetben, „ha testvére vétkezik ellene”, akkor kötelessége, hogy megbeszélje vele a bántást. Sokszor szorongunk attól, hogy jelezzük a másiknak, hogy bántónak éreztük a magatartását, amit felénk tanúsított. Pedig nekünk is jól esne, ha hasonló helyzetben a testvérünk tapintatos szeretettel jelezné félénk, hogy megbántottuk.

Jézus tudta, hogy Egyházának tagjai majd egymás ellen is követnek el bűnöket, és felkészít minket is a konfliktusoknak a szeretetből fakadó feloldására. Ez azt jelenti, hogy ha hívő testvérünk megbánt minket, akkor önmagunk miatt sem szabad lenyelnünk szótlanul a sértést. Mert a sérelmek elfojtása, valamint a tudat alá szorítása a gyűlölet mérgét termeli, amely előbb-utóbb csúnyán kifakad.

Jézus szerint nem annak kell megtenni az első lépést, aki hibázott, vagyis nem arra kell várni, hogy a sértést elkövető kezdeményezze a kibékülést! Mert az a testvér van rosszabb helyzetben, aki megbántott minket, és nem mi, akik a bántást elszenvedtük. Bénult állapotunkból fel kell kelni, és nekünk kell kezdeményezni a beszélgetést. Nem szabad engedni, hogy elmérgesedjék a helyzet. Egyre nehezebben lehet tisztázni a dolgokat, ha sértődésből vagy akár rosszul gondolt tapintatból a hallgatást választjuk, és nem oldjuk fel a feszültséget.

Igazi béke és harmónia csak az olyan családban (és olyan közösségben) lehetséges, ahol megvan az őszinteség, egymás ismerete, megértése, tisztelete és szeretete. Ahol viszont bizonyos dolgokat a „szőnyeg alá kell söpörni”, és kínosan kell vigyázni arra, hogy egyes tabutémákat ne érintsenek, hogy a „szőnyeg” el ne mozduljon, és az alatta levő sok csúnyaság elő ne tűnjön, ott a családtagok (illetve a közösség tagjai) nem érzik jól magukat.

Fontos, hogy kerüljük az indulatos számonkéréseket, vádaskodásokat és vitákat! Még fontosabb, hogy csak akkor beszéljünk, ha meg vagyunk győződve arról, hogy amit a másik tett, az valóban helytelen, és nemcsak egyszerűen más ahhoz képest, ahogyan mi cselekednénk és viselkednénk hasonló helyzetben. Ezért azzal kell kezdenünk, hogy megkérdezzük, hogyan gondolta hívő társunk azt, amit mondott vagy tett. A szavak ugyanis nagyon sok félreértésnek a forrásai lehetnek. Sokszor minden rossz szándék nélkül is ügyetlenül és helytelenül tudunk viselkedni.

Nagyon fontos az ima! Közösen kell kérnünk Jézust, hogy legyen velünk és köztünk, hogy egységben legyünk Vele, és egyek legyünk egymással. Kérni kell a Szentlelket is, hogy egymás iránti felelősségvállalásunkban, szeretetközösségünk építésében, amely csak a Szentlélek által lehet eredményes, segítsen meg minket!