Január 22. Évközi 2. hét, szerda

Évközi 2. hét, szerda – Mk 3,1-6

Szívünkön viseljük-e a Krisztusban hívők egységét? Mit tudunk tenni érte?

Jézus jól tudta, hogy ha szombaton gyógyít, akkor ezzel kiváltja a farizeusok és írástudók ellenszenvét és nyílt ellenállását, és ezt fogják vádként felhozni ellene. Már nem Isten törvénye volt a fontos számukra, hanem az volt a céljuk, hogy Jézus vesztét okozzák. Jézus észrevette, hogy a farizeusok figyelik őt. Megtehette volna, hogy csak más napokon gyógyít, de Ő mégsem ezt az utat választotta.

A béna kezű embert azért gyógyította meg szombati napon, mert ezzel azt akarta tanítani, hogy az irgalmasság cselekedete fontosabb az Úr napjára vonatkozó törvény megtartásánál. Azt is tudta, hogy ha csak egyetlen mozdulatot is tesz a kezével és úgy gyógyítja meg a bénát, akkor a farizeusok szerint megszegi a szombatra vonatkozó előírásokat, mert ezt ők már munkavégzésnek minősíthetik. De Jézus meg se mozdította a kezét, egy ujjal sem ért a beteg emberhez, csak ezt mondta: „Nyújtsd ki a kezedet!”, és máris meggyógyult a keze, újra tudta mozgatni a korábban béna karját. – Tehát nem vádolhatták Jézust azzal, hogy szombaton munkát végzett.

Jézus a mai evangéliumban példát mutat arra is, hogy ezen az „ökumenikus” imahéten, amikor az keresztény egyházak vezetői és képviselői mindennap találkoznak, és együtt imádkoznak a híveikkel, milyen magatartást kell tanúsítanunk.

Más felfogású keresztény testvéreinkkel való egységünk érdekében nagy bölcsességre és tapintatos szeretetre van szükség. Ha mást nem tudunk tenni, akkor legalább kerüljük az összeütközéseket, ugyanakkor a lényeges kérdésekben ragaszkodjunk Krisztus tanításához. Azzal is segítjük az egységet, ha a másik iránt irgalmas szeretettel, sőt részvéttel vagyunk. Protestáns testvéreink nagyon fájó, mély sebet okoztak nekünk, amikor három évvel ezelőtt a reformáció 500 éves évfordulóján leszögezték, hogy a szentmisét és az Oltáriszentség tiszteletét továbbra is kárhozatos bálványimádásnak tartják.

Az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünk jó alkalmat ad arra, hogy igyekezzünk az ő számukra is érthetően, meggyőzően, ugyanakkor szelíd higgadtsággal megfogalmazni, hogy vallásos életünknek miért lényeges és elengedhetetlen része a szentmise, és vele együtt az Oltáriszentség tisztelete. Csak ennek elfogadása árán valósulhat meg a keresztények egysége. De ennek elfogadásához a mi erőfeszítésünk kevés, csak a Szentlélekkel való együttműködéssel lehetséges, ezért kérjük a Szentlélek segítségét is!