Augusztus 30. Évközi 22. vasárnap

Évközi 22. vasárnap A – Mt 16,21-27

Elfogadjuk-e életünk legnagyobb ajándékát, hogy Jézus meghív minket az ő követésére?

A keresztény élet lényege Krisztus követése. Jézus mindnyájunkat meghív arra, hogy kövessük Őt.

A mai evangéliumban Jézus megfogalmazza, hogy: „ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen!”

Önmagunk megtagadása nem azt jelenti, hogy nem szeretjük magunkat, hanem azt jelenti, hogy helyesen szeretjük. Nemet mondunk a bűnre, kilépünk az önzés börtönéből, elindulunk Jézus felé és Vele folytatjuk utunkat.

Életünk középpontjába kell helyeznünk Krisztust! Ne a magunk akaratát akarjuk megvalósítani, hanem Istenét! Kövessük Jézust a szeretet parancsa szerint élve, azon körülmények között, abban az élethelyzetben, amelyben éppen vagyunk!

Jézus követése azt is jelenti, hogy Vele együtt felvesszük a keresztünket. Vagyis vállaljuk a próbatételeket, mindazt, ami nehézséget jelent. Jézus követését nem lehet vállalni kereszt nélkül. Fontos, hogy nehézségeinket mindennap meg tudjuk nevezni, és hogy ezeket szeretettel vállaljuk. Ha keresztünket Jézussal együtt hordozzuk, akkor ez alkalmat ad számunkra a tisztulásra. Megláthatjuk, hogy mi a fontos, és mi nem. Ösztönös természetünk szerint irtózunk a szenvedéstől. Minden igyekezetünkkel arra törekszünk, hogy – amennyiben módunkban áll – kiiktassuk a szenvedést az életünkből. Vannak azonban az életben olyan testi, lelki szenvedések, amelyeket nem tudunk, sőt, nem is lehet kikerülni. Úgy tűnik, hogy az emberek, a nemzetek és az egész emberiség sorsa valójában szenvedéstörténet. Igaza van Babitsnak, amikor a Jónás könyve c. költeményében azt írja, hogy: „aki nem akar szenvedni, az kétszer szenved.”

Jézus azért lett emberré, hogy saját testében győzze le a bűn következményét, a szenvedést és a halált. De ahhoz, hogy legyőzze ezeket, át kellett élnie. A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus „a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet” (Zsid 5,8). Aki Őt ebben meg akarja akadályozni, az számára ellenség, vagyis nem más, mint a sátán. Ezért utasítja Pétert, amikor le akarja Őt beszélni a szenvedés vállalásáról, hogy: „Távozz tőlem, sátán!”

Akkor leszünk Krisztus követői, ha Isten iránti engedelmes lelkülettel, szeretettel vállaljuk az elkerülhetetlen szenvedést. Így lesz földi életünk legnagyobb értékévé, Isten és egymás iránti szeretetünk legnagyobb ajándékává és bizonyítékává a szenvedés vállalása.

Pál apostollal együtt tartsuk mi is megtiszteltetésnek, ha részünk lehet abban, amit a Kolosszéban lakó híveknek írt, hogy: „Örömmel szenvedek értetek, mert testemben kiegészítem, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből Testének, az Egyháznak a javára.” (Kol 1,24)