Évközi 20. vasárnap A – Iz 56,1.6-7; Mt 15,21-28

Milyen erős a bizalmunk Istenben?

A mai evangéliumban Jézus egy pogány asszony hitét állítja elénk példaképül. Mert ő elismerte és mindenki előtt bátran megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akinek van hatalma a betegségek fölött. Aztán állhatatosan, kitartóan könyörgött a gyermeke érdekében. Nem tántorította őt vissza az apostolok ellenkezése sem, akik azt szerették volna, hogy az asszony hagyja abba a könyörgést. És az is fontos, hogy végül leborult Jézus előtt.

Ennek az evangéliumi elbeszélésnek alapvető tanítása, hogy az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom elnyeri a jutalmát.

Két dolog van, amelyen a Mindenható ereje megtörik. Az egyik a megátalkodottság. A megátalkodott emberrel szemben tehetetlen az Isten. És a másik pedig a rendíthetetlen bizalom. Ahogyan a szüleiben bízó, a szüleire ráhagyatkozó gyermek is mindent elérhet a bizalmával, ami a javára válik.

De bizalmunknak valóban teljesnek kell lennie! Gyermeki bizalommal el kell fogadnunk azt is, ha valamely kérésünk nem akkor, vagy nem úgy teljesül, amikor és ahogyan szeretnénk! Mert a mi mennyei Atyánk tudja, sőt, nálunk sokkal jobban tudja, hogy mire van valóban szükségünk, és mi válik igazán a javunkra.

Stella Leontin atya mondta, hogy aki nem borul le Isten előtt, az előbb-utóbb kiborul. Egyedül Isten előtt boruljunk le, egyedül Istent imádjuk! Hagyatkozzunk Jézusra, és megtapasztaljuk azt, hogy Jézus nekünk is mondja: „Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” A háromszoros elutasítás nem rendítette meg az asszony bizalmát Jézusban, és nem sértődött meg. Pogány asszony létére meg volt győződve arról, hogy Jézusnak csak akarnia kell, és a kislánya megszabadul a bajától. Így is történt.

A kánaáni pogány asszony hite mindnyájunk számára legyen követendő példa! Jézus iránti rendíthetetlen bizalma miatt elérte célját: meggyógyult a kislánya. Nekünk is ilyen bizalommal kell Jézushoz fordulnunk! Így kell kérnünk és várnunk Istentől gondjaink-bajaink megoldását!

Vajon mi mennyire vagyunk kitartóak az imádságban, amikor hozzátartozóink gyógyulását kérjük? Igazán szeretjük őket? Amikor gond, bánat és keserűség nyomja a lelkünket amiatt, hogy úgy tűnik, az Isten nem segít, és mintha imáink Istennél süket fülekre találnának, vajon nem fáradunk-e bele az imádságba?

Kéréseinket mindig előzze meg az Istenbe vetett hit és bizalom! Érezzük át tehetetlenségünket és ismerjük el gyengeségünket, korlátainkat és nyomorúságunkat, aztán alázatos szívvel higgyünk Isten mindenhatóságában: hogy ha Ő akar, akkor tud segíteni!

Ha megbizonyosodunk arról, hogy már csak Jézus tud segíteni rajtunk, akkor legyen meg bennünk az a rendíthetetlen bizonyosság, hogy Ő biztosan tud és fog is segíteni. Ne szabjunk határidőt! A segítség módját se mi akarjuk előírni!

Mindezt Őreá bízzuk. Ez a legfontosabb! Ez adjon nekünk erőt ahhoz, hogy ne tágítsunk Mellőle! Nem fogunk csalódni Benne!