Július 15. Szent Bonaventura

Július 15. Szent Bonaventura püspök és egyháztanító

Mt 5,13-19

Milyen a kapcsolatunk Istennel és az emberekkel?

Szent Bonaventura 1257-től, 31 évvel Szent Ferenc halála után 16 éven át volt a legfőbb elöljárója a mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl gyorsan nagyra nőtt közösségünknek.

Édesapja tehetős orvos volt, és nagy gondot fordított az 1217 körül született beteges fia gyógyítására, de a hagyomány szerint csak akkor gyógyult meg, amikor Szent Ferenc az ölébe vette és imádkozott felette. Ezért lépett be – anyja fogadalmát teljesítve – Szent Ferenc rendjébe.

Már 27 éves korára Aquinói Szent Tamás mellett a párizsi egyetem legnépszerűbb tanára lett. A hagyomány szerint, amikor Aquinói szent Tamás meglátogatta őt, és megkérdezte tőle, hogy hol a könyvtára, a feszületre mutatva azt válaszolta: „Ez az én könyvtáram.”

Istennel és a világgal megélt kapcsolata jó példa arra, hogy ferences testvéreink hogyan járultak hozzá egész Egyházunk megújulásához.

Kortársai azt írták róla, hogy: „szíve minden rezdülését, a Világ Urának minden dicséretét és az Örök Atya minden segítségül hívását rendszerint szüntelenül forgó agyának munkája kísérte. Nem volt gondolata, amelyet át ne járt volna a szív melege, értelmi munkája pedig az imádságban gyökerezett.”

Az Utak Istenhez című munkája élén ezeket írta: „Azzal kezdem, hogy segítségül hívom az örök Atyát, az Őskezdetet, akitől a megvilágosodások alászállnak, a Világosság Atyját, akitől minden jó adomány és minden ajándék származik, a Fia, Jézus Krisztus által hívom segítségül, hogy nyissa meg szememet, és lábamat igazítsa a béke útjára.”

Meggyőződése volt, hogy a tudás és a hit kölcsönösen föltételezik egymást. A hit adja az értelmünknek azt a tisztaságot és azt az irányvételt, amely képessé tesz minket arra, hogy Istenről és az emberekről helyesen gondolkodjunk. Veszélyes dolog a filozófiai gondolkodást a hitigazságoktól és a teológiától elszakítani, mert nem az értelmünk, hanem a hitünk ad választ lelkünk legmélyebb kérdéseire: a létünket, utunkat és célunkat érintő kérdésekre. Ha a hitnek ezekre nem volna válasza, vagy mondhatjuk így is: ha Krisztus nem adna ezekre a kérdésekre választ, akkor az ember nagyon könnyen eltévelyedne, és a végén kételyei támadnának még azt illetően is, hogy egyáltalán birtokába kerülhet-e valaha az igazságnak. Értelmünket az ősbűn elhomályosította, így Istent, valamint a lét és az élet értelmét csak törött tükörben láthatjuk. A hitből erőt merítve és a hit világosságánál azonban megláthatjuk Istent a bennünket körülvevő világban, a saját lelkünkben és mindenben, ami fölöttünk van. A világ kinyílik, mint egy könyv, és úgy lehet olvasni, hogy mindenütt Istennek a nyomát lehet benne fölfedezni.

A lélek zarándokútja Istenhez c. könyvében írta:

„Legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad!”