Április 5. Nagyböjt 5. hete, kedd
Nagyböjt 5. hete, kedd – Jn 8,21-30
Tudjuk-e örömmel fogadni a szenvedéseket, a keresztet, mint hitünk és szeretetünk bizonyításának a lehetőségeit?
Isten örömre, boldogságra teremtett minket. Ennek ellenére életünkben sok a megpróbáltatás és a szenvedés.
Az első reakciónk ilyenkor a panaszkodás és a kesergés lehet, vagy legszívesebben másokat hibáztatnánk és okolnánk a szenvedéseink miatt. De ha megállnánk egy kicsit, akkor lenne lehetőségünk elgondolkodni azon, hogy mi lehet a minket ért szenvedések oka és értelme.
Ha lelkiismeretünk valamivel vádol minket, akkor arra is gondolhatunk, hogy ez talán Isten felhívása. Lehet, hogy azért kaptuk, mert nem jártunk helyes úton, vagy esetleg nem értékeltük eléggé Isten eddigi ajándékait.
Amikor a zsidókat a pusztában megtámadták és megtizedelték a mérges kígyók, rögtön arra gondoltak, hogy hitetlenségükért és lázadásukért büntette meg őket az Isten. Úgy gondolták, hogy megérdemlik a csapásokat, mert nem értékelték a rabságból való kiszabadításukat és Isten gondviselésének nagy jeleit (köztük a mannát sem).
Mi is elgondolkodhatunk azon, hogy vajon megfelelően értékeljük-e Isten jótéteményeit (a bűnöktől való szabadításunkat, az Oltáriszentséget, az örök életet, a földi elnyomatásból való megszabadulásunkat, valamint a mindmáig való megmaradásunkat, és személyes adományainkat). Eszünkbe juthat az is, hogy a szenvedések alkalmat adhatnak a hitünk és a szeretetünk kimutatására. Jézust nem büntetni akarta az Atya, hanem a nagyobb szeretet bizonyítására adott lehetőséget Neki. Maga Jézus mondta, hogy: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). A mai evangéliumban pedig azt hallottuk Jézustól, hogy: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én (ki) vagyok”.
Jézus kereszthalálában, vagyis az ő fölemeltetésében lesz igazán nyilvánvaló az ő valódi kiléte. Jézus azzal vonz magához mindenkit, hogy kereszthalálával és föltámadásával kifejezte, hogy mennyire szeret minket az Isten. János így fogalmazott: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16).
Amikor Fülöp azt kérte Jézustól, hogy „mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” (Jn 14,8), Jézus azt válaszolta neki, hogy „aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9). Jézus a kereszten volt az Atya legtökéletesebb képe-mása. Küldetését tökéletesen teljesítette. Erre utalt Jézus utolsó szava a kereszten: „Beteljesedett” (Jn 19,30).
Ha szenvedéseink közben elfog a kétely, hogy szeret-e minket az Isten, akkor nézzünk fel a keresztfára, a rajta függő Megváltóra, aki irántunk való túláradó szeretetéből szenvedett és meghalt értünk! Ismerjük fel a nagy lehetőséget, és örömmel szenvedjünk, mert testünkben kiegészíthetjük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből szeretteinknek a javára (vö. Kol 1,24).
Kommentáld!