Jézus megkeresztelkedése  Iz 42,1-4.6-7.; Tit 2,11-14. 3,4-7.; Lk 3,15-16.21-22.

Mit jelent számunkra a mi megkeresztelkedésünk?

Tudjuk-e, hogy miért ment el Jézus Jánoshoz megkeresztelkedni? Hiszen Keresztelő János a megtérést hirdette, és a hozzá érkezők a bűnbánatuk jeléül vették föl János keresztségét! Ebben az értelemben Jézusnak nem volt szüksége a keresztségre.

A keresztelkedéssel Jézus vállalja az Atya akaratának a teljesítését, vagyis magára veszi az emberek bűneit. Ezzel megkezdte Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul, hogy a bűnösök közé sorolva halálra ítélik, és mint egy gonosztevőt feszítik keresztre, hogy engesztelő keresztáldozatával megváltson bűneinktől. Ez Jézus megkeresztelkedésének a célja. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódott az ő vér-keresztségével, ami a kereszten történt.

Közben „megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban”. Fontos az Atya szózata is: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”. A teljes Szentháromság megjelenése azt fejezi ki, hogy bűneinktől való megváltásunkat az Atya is akarja, és ez nem valósulhat meg a Szentlélek közreműködése nélkül.

Ahhoz, hogy értelmes és értékes életet éljünk, szükséges felismernünk életünk végső célját, boldogság-keresésünk helyes irányát. Különben értelmetlenül vergődünk, fáradunk és szenvedünk, valódi fejlődés és előre lépés nélkül. A keresztség szentségének felvétele jelentheti az elköteleződésnek, életünk helyes irányba való állításának a pillanatát.

A keresztelési szertartásban azt mondja a keresztelő pap, hogy: „Isten a keresztség által isteni életében részesít minket, gyermekévé fogad, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé tesz”.

Keresztelkedésünk legfontosabb és elengedhetetlen feltétele, hogy higgyünk Krisztusban, és akarjunk az ő tanítása szerint élni. Ehhez megkapjuk a Szentlelket, de a Szentlélek nem szünteti meg a megromlott természetünk hibáit! A Szentlélek abban a sírig tartó feladatunkban segít minket, hogy a keresztségben hozott döntésünket (melyben ellene mondottunk, vagyis meghaltunk a bűnnek), életünk minden percében igyekszünk valóra váltani. A Szentlelket befogadva egyre jobban Krisztust öltjük magunkra, hogy a Mennyei Atyának bennünk is kedve teljék.

Keresztségünk nem egyetlen elszigetelt esemény, nem csupán egyetlen külső szertartás, hanem egy halálunkig tartó folyamat kezdőpontja. Felelősek vagyunk azért, hogy állandóan növekedjünk a hitben és a szeretetben. Ez akkor valósul meg, ha mindig figyelünk és hallgatunk a Szentlélek indításaira.

Szívleljük meg Szent Ferenc buzdítását: „Testvérek, kezdjünk már szolgálni a mi Urunknak és Istenünknek, mert eddig édeskevés, jóformán semmi haladást nem tettünk” (Celanoi Tamás első életrajza 103. pont).

A Szentlélek segítségével törekedjünk arra, hogy egyre kedvesebb gyermekei legyünk a Mennyei Atyának és egyre méltóbb testvérei Jézusnak!