December 1. Advent 1. hete, szerda
Advent 1. hete, szerda – Iz 25,6-10a; Mt 15,29-37
Az Úr négyféle eljövetele közül melyik eljövetelére való felkészülést tartjuk a legfontosabbnak?
Fontos tudni, hogy adventben nemcsak karácsonyra, az Úr első, 2000 évvel ezelőtt történt eljövetelének megünneplésére készülünk. Ezért életünk folyamán mindig álljunk készen arra a kegyelmi eljövetelére is, hogy az Úr a mi személyes életünkben mindennap eljön hozzánk! Mert a Messiás már eljött és mindennap kopogtat szívünk ajtaján. Hogy milyen lesz a halálunk alkalmával és a világ végén esedékes eljövetele, az attól függ, hogy felismerjük-e és befogadjuk-e Őt mindennap. Engedjük, hogy megnyissa fülünket és szemünket, meggyógyítsa némaságunkat, szenvedéseinkben vigasztaljon, és gyöngeségünkben erőt öntsön belénk!
A mai evangéliumban elbeszélt csoda nagyon szerény. Igaz, hogy sok embert vendégelt meg az Üdvözítő, de még a csoda részesei közt is bizonyára lehettek sokan, akik jóllaktak anélkül, hogy egyáltalán észrevették volna, hogy mi is történt velük és körülöttük. De ha mindenki oda is figyelt volna, akkor is milyen szegényes csoda az, hogy csupán kenyeret és halat kap az éhes tömeg!
A racionalista biblia-magyarázat divatja idején igyekeztek természetes magyarázattal feloldani a csodát. Azt mondták, hogy bizonyára igen sok embernek volt ott Jézus környezetében valamicske elemózsiája, amit dugdostak addig, amíg úgy látszott, hogy nem lesz mit enni. Aztán egy nagylelkű kezdeményezés a hét kenyérkével és néhány apró hallal elég volt ahhoz, hogy a rejtett tartalékok is előkerüljenek és kiderüljön, hogy ha mindenki beadja a közösbe a magáét, akkor bőven jut mindenkinek. Ha ez így történt volna, akkor az is csoda lett volna, hogy ötezer önző, a maga falatját féltő ember átalakult, és egymást önzetlenül kínáló, nagy családdá változott. A névtelen adakozó helyzetébe képzelve magunkat elámulhatunk azon, hogy Jézus csodatettének kiindulópontja a mi önként odakínált, csekélynek tűnő adományunk.
Jézus azt akarta, hogy az apostolok is legyenek tevékeny munkásai a csodának, és nem akarta, hogy a bőség biztonságérzetével ültessék le a sokaságot. Kezük között szaporodott meg az eledel. Ámulva látták, hogy a következőnek is jut, a legutolsónak is, és talán csak a végén, a maradék összegyűjtésekor támadt fogalmuk arról, hogy milyen nagy mennyiség fogyhatott el. Vagyis hogy csoda történt!
Érdemes megfogadnunk Assisi Szent Ferenc tanácsát: „Először tedd azt, ami a legszükségesebb, utána azt, ami lehetséges, és hirtelen rádöbbensz, hogy megtetted azt, ami lehetetlennek tűnt.” Isten nem akar nélkülünk csodát tenni, hanem az ő csodáit általunk akarja végbevinni. A mi közreműködésünkkel akar eljutni embertársainkhoz. Ehhez azonban mindenekelőtt Őt magát fogadjuk be életünkbe!
Kommentáld!