Évközi 33. hét, szerda – Lk 19,11-28

Jól kamatoztatjuk-e az Istentől kapott képességeinket?

A mínákról és a Máté evangéliumában szereplő talentumokról szóló példabeszédek tanulsága ugyanaz. Isten egyéniségünkre szabva mindegyikünknek adott különböző képességeket, testi-lelki-szellemi adottságokat, lehetőségeket, életkörülményeket. Ezek kamatoztatását fogja számon kérni tőlünk, mert Ő mindnyájunkat arra hív, hogy használjuk és fejlesszük a kapott adományokat.

A két példabeszéd csak abban különbözik egymástól, hogy Lukács evangélista változatában (amelyet ma olvastunk) Jézust az előkelő ember jelképezi, aki majd elnyeri a királyi méltóságot. Most ugyanúgy távozik övéi köréből, mint Máté változatában az idegenbe készülő gazdag úr. Távollétük idejére javaikat mindkét példabeszédben ugyanúgy a szolgáikra bízzák. Akik felelősen kamatoztatják, azok a visszatérés napján jutalomban részesülnek. Akik viszont nem kamatoztatják, azok számíthatnak mulasztásaik következményére.

Mindkét példabeszéd fontos tanítása, hogy ne félelemből és ne kényszeredetten végezzük szolgálatunkat, mert az megbénít. Egy zárt és félelemmel teli szív képtelen részesedni Isten gazdagságából. Sőt, a félelem, valamint a szívünkbe beengedett harag és a gyűlölet is, a gonosznak készít utat. Viszont aki az Isten iránti bizalommal, szívesen végzi a munkáját, azt Isten bőséges áldása kíséri.

Az a szolga, aki nem teljesítette az ura parancsát, a mulasztását urának szigorára hivatkozva próbálja indokolni. Válaszában az úr gonosznak nevezi a szolgát, amely engedetlenségében, hanyagságában, és nem utolsósorban ura megrágalmazásában mutatkozik meg. A király nem védekezik a róla alkotott képpel szemben, hanem éppen a saját szavai alapján marasztalja el a szolgát. Ha már önkényúrnak képzelte el őt, és félelemmel gondolt reá, akkor ezen felfogása szerint kellett volna cselekednie.

Ne feledkezzünk meg arról a legfontosabb képességünkről sem, hogy tudunk szeretni. Mert Isten főleg ennek a képességünknek a kamatoztatását fogja mérlegre tenni.

Az áldozatos szeretetre való készség elsajátítása és kamatoztatása minden erőfeszítésünket megkívánó, egész életünkre szóló komoly feladat. Ez magában hordja a csalódások és a kudarcok lehetőségét is. De bízzunk a minket szerető Istenben, aki segítségünkre siet, és képessé tesz a szeretetből fakadó szolgálatra a nekünk adott Szentlélek által. Ha Istenre figyelünk, és Vele együttműködünk (vagyis a kevésnek tűnő képességeinkkel hűségesen kereskedünk), akkor minket is derék, hű szolgájának fog nevezni az Úr, amikor életünk végén számadásra hív, és jutalmul részt ad nekünk az örök boldogságból.