November 16. Évközi 33. hét, kedd
Évközi 33. hét, kedd – Lk 19,1-10
Tapasztaljuk-e, hogy Isten bennünk van?
Zakeus Jerikóban és utálatos volt a zsidók számára, mert tisztátalannak és árulónak tartották a rómaiakkal és a pogányokkal való kapcsolatai, valamint a vámos foglalkozása miatt. Nemcsak a termetét tekintve volt kisebb a többi embernél, hanem erkölcsileg is. Emiatt sokszor kellett éreznie a megvetettség és a kirekesztettség keserűségét.
De mi indította Zakeust arra a merészségre, ami a korabeli városok közéletében rendkívül szokatlan és furcsa jelenségnek számított? Bérelt vámszedői hivatalának biztonságát otthagyva, felkapaszkodott egy útszéli vad fügefára. Tudatában volt annak, hogy a rangja és a közmegvetése miatt lehetetlen, hogy beálljon a kíváncsiskodók tömegébe.
Miért szerette volna látni Jézust, akit szegénysége ellenére beszédei és tettei naggyá tettek? Talán hallotta azoknak az embereknek a beszámolóit, akiket Jézus boldoggá tett, és rádöbbent, hogy ő eddig hiába kereste a boldogságot? Egy biztos, hogy nem egyszerűen a kíváncsisága hajtotta, hanem a nyugtalan és boldogtalan szíve. Aztán a mi Urunk nemcsak észrevette, hanem meg is szólította a lombok közt rejtőzködőt: „ma a te házadban kell megszállnom”.
Isten kezdettől fogva azt az ajándékot készítette a világnak (hiszen ezért teremtette), hogy beletestesüljön a világba, hogy szállást vegyen magának az emberek között. Ezért mondta Zakeusnak, hogy: „ma a te házadban kell megszállnom”. És minden embernek ezt mondja.
Jézus ad, mielőtt bármi jót kapott volna tőlünk. Anélkül ad, hogy előzőleg feltételeket szabott volna. De akihez Jézus betér, az nem marad olyan, mint amilyen azelőtt volt. És ezt a mélyreható változást a környezete is észre fogja venni.
Zakeus hálája jeléül a maga módján a legnagyobb értékkel akarta Jézus látogatását viszonozni: „vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négy annyit adok helyette”.
Vajon vágyódunk-e az Isten után? Vágyódunk-e arra, hogy találkozzunk Jézussal? Számunkra beteljesedett-e már az idő, hogy fölismerjük azt, hogy Jézusban elérkezett hozzánk az Isten Országa (vö. Mk 1,15)? Hisszük-e, hogy Jézusban az Isten keres bennünket, mert szeret minket? Jézus Atyával együtt a mi szívünkben akar megszállni! Hogyan fogadjuk, és értékeljük-e ezt az örömhírt?
Ne halogassuk Isten befogadását! Fogadjuk be még ma!
Milyen hatással van életünkre Isten bennünk lakása? Mivel háláljuk meg, mit ajánlunk fel, mit teszünk érte? Törekszünk-e kárpótolni azokat, akiket megrövidítettünk a szeretetlenségünkkel?
Kövessük Zakeus példáját, legyünk boldogok, és tegyük boldoggá azokat, akiket Isten általunk akar boldoggá tenni!
Kommentáld!