Október 17. Évközi 29. vasárnap
Évközi 29. vasárnap Iz 53,10-11; Zsid 4,14-16; Mk 10,35-45
Hisszük-e, hogy amit a Hiszekegyben többes szám első személyben mondunk („értünk, emberekért”), az kivétel nélkül mindegyikünkre egyes szám első személyben is érvényes: értem.
Megdöbbenünk-e Jézusnak azon a kijelentésén, hogy: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”? Az mondta ezt, Aki által és Akiért a világmindenség lett, Aki minden uralmat megkapott a mennyben és a földön. De Ő nem uralkodni jött, hanem szolgálni. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).
Ismételten kérdezem: Hisszük-e, hogy amit a Hiszekegyben többes szám első személyben mondunk („értünk, emberekért”), az kivétel nélkül mindegyikünkre egyes szám első személyben is érvényes: értem. Hiszem-e, hogy értékes és fontos vagyok Isten számára? Jézus azért jött, „hogy Ő szolgáljon”, hogy lehajoljon hozzám, felemeljen és támogasson, segítsen engem. Önmagát adja értem, hogy nekem örök életem legyen.
Jézus arra tanít, hogy ha minél inkább szeret valaki, annál inkább szolgál, és minél jobban szolgál, annál lejjebb helyezkedik el. Ebben a lefelé tartó versenyben Jézus az első.
Az élet csak az odaadó és szolgáló szeretetben tud fejlődni. Érvényes ez a természetes és természetfölötti életre egyaránt. Akkor lesz viruló élet és fejlődés, kis és nagy közösségeinkben, ha közösségeink tagjai úgy vállalják a közösségük szolgálatát, hogy nem a saját hasznukat, hanem mások javát keresik.
Sokan szeretnének részesülni a dicsőségben, de küzdelem és szenvedés nélkül. Pedig a szenvedés és a dicsőség összetartoznak.
Vegyük észre a szolgálat lehetőségeit, és szolgáljunk szeretetből mindhalálig. Szolgáljunk utolsó leheletünkig, életünk teljes odaadásáig, viszonzást és jutalmat nem várva, azon a helyen, amelyet Isten jelölt ki a számunkra!
Aztán eljön az az idő, amikor úgy tűnik, hogy már alig van lehetőségünk arra, hogy másokat szolgáljunk, sőt egyre inkább mi szorulunk rá mások szolgálatára. Ilyenkor igyekezzünk elfogadni kiszolgáltatott állapotunkat! A végén már nem marad más lehetőségünk, mint az imádság, valamint a szenvedés elfogadása, és hogy szeretteinkért mi is odaadhatjuk életünket.
Tartsuk örömünknek, amíg szolgálhatunk, megtiszteltetésnek, megbecsülésünknek és értékelésünknek, ha elfogadják szolgálatunkat! Így leszünk ott Krisztus mellett az ő dicsőségében.
Kommentáld!