Július 2. Sarlós Boldogasszony (várandós kismamákért) Róm 12,9-16b; Lk 1,39-56

Hálás lelkületűek és segítőkészek vagyunk-e?

Ezt az ünnepet csak a Ferences Rendben tartották meg 1263-tól kezdve, Szent Bonaventura ferences bíboros-testvérünk kezdeményezésére. Aztán 1389-től hosszú ideig parancsolt ünnep volt az egész Egyházban.

Hálásnak kell lennünk a hitünkért. Hitünk tudata pedig nagy alázattal töltsön el minket. Mert hitünk felbecsülhetetlenül drága kincs, amelyet nem a saját érdemünkből kaptunk.

Csak a hívő és hálás lelkületű ember lehet boldog. A hit és a hála elválaszthatatlan egymástól. Erzsébet mondta Máriának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” De ehhez kapcsolódik az alázat is. Mária megköszönte, hogy az Úr „letekintett szolgálójának alázatosságára.”

Ugyanígy Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, és a mai napig minden magyar szentünk tudta, és nekünk is tudnunk kell, hogy kiválasztottságunkat és megmaradásunkat nem a saját érdemeinknek, hanem egyedül Isten irgalmas szeretetének köszönhetjük. Ezért nekünk is meg kell köszönni, hogy az ő irgalmassága megmaradt rajtunk. Mária nemcsak Istennek volt hálás, hanem saját őseinek is. Ezt a Szűzanya így fogalmazta meg: „Megemlékezett irgalmáról, melyet atyáinknak hajdan megígért.” Tehát az alázat és a hála nemcsak az Isten tiszteletét foglalja magába, hanem az ősök tiszteletét és az őseink iránti hálát is.

Legyünk hálásak a megfogant emberi életekért! Bárcsak rádöbbenne minden magyar ember, hogy amikor a nem kívánt terhességnek terhesség-megszakítással vetnek véget, ezzel megnövelik saját maguk, az egyes emberek és a nemzedékek terheit.

Amikor Mária és Erzsébet találkoztak, akkor nem azon keseregtek, hogy mennyi gond és baj szakadt rájuk, meg hogy milyenek az emberek és ez a világ, hanem ehelyett eltöltötte őket a hála Isten jóságáért, irgalmáért, kegyelméért és kiválasztottságukért.

Amikor Mária értesült nagynénje áldott állapotáról, azonnal útra kelt, hogy segítsen neki. Máriához hasonlóan nekünk is segítségére kell lennünk egymásnak. Csak így tudunk boldogulni itt a földön, és csak így tudunk eljutni a boldog örök életre. Vegyük észre, hogy miben lehetünk segítségére egymásnak! Egymással való találkozásaink alkalmával kesergés és mások kibeszélése helyett inkább mi is erősítsük egymást abban az örömben, hogy Isten velünk van!

Legyünk hálásak azért, hogy mi is Krisztus-hordozók lehetünk. Krisztus lakjék a mi szívünkben is! Krisztus mondta: „aki befogad egy … gyermeket a nevemben, engem fogad be”. (Mt 18,5).

Isten rajtunk keresztül akarja tovább adni az irgalmasságát, amelyet az ősatyáknak megígért. Higgyük, hogy velünk is nagy dolgokat tud tenni Isten! Adjuk tovább az Istenben való hitet és ennek örömét azoknak, akik elfogadják! Ez legyen a mi ajándékunk Istennek és egymásnak!