Szeptember 6. Évközi 23. hét, hétfő
Évközi 23. hét, hétfő – Kol 1,24-2,3; Lk 6, 6-11
Jól ünnepeljük-e a vasárnapot?
Tudjuk, hogy az Úr napjának megszentelése a zsidóknál a szombati napra vonatkozott, de mi ezt a vasárnapra, Jézus feltámadásának a napjára alkalmazzuk.
Az Ószövetségben a szombat megszentelése azt jelentette, hogy az ember minden ügyes-bajos dolgát tegye félre, hogy Isten felé hálaadással forduljon.
Jézus azzal a kijelentésével, hogy Ő „Ura a szombatnak is” (Mk 2,28), a saját törvényhozói hatalmára utalt. Ebből következik, hogy Neki joga van a szombat megszentelését előíró törvény magyarázatára is. Ennek igazolására csodát is tett.
Jézus középre állította a jobb kezére béna embert, amelynek szimbolikus jelentése is van. Istennél mindig az ember áll a középpontban. Ezzel Jézus új törvénymagyarázói elvet állított fel. Immár nem a törvény betűje a döntő, hanem a törvénytől érintett ember, akinek az üdvössége a fontos.
Jézus helyreállította a szombat igazi értelmét. Isten ugyanis a szombatot a zsidók számára nemcsak a pihenés napjává, hanem az öröm és örömszerzés napjává is akarta tenni. Az ünnepi étkezés, a törvény tanulmányozása és a jó cselekedetek teszik az öröm napjává.
Jézus a kérdést annak az embernek a láttán tette föl, aki ott állt középen a béna karjával és a gyógyulás vágyával. Az egyéni esetet elvi kérdéssé tette. Nem azt kérdezte, hogy szabad-e szombaton gyógyítani (ezt ugyanis a törvény tiltotta, mint pl. az aratást és a cséplést is), hanem azt kérdezte, hogy szabad-e jót vagy rosszat tenni. Azaz szabad-e szeretetet gyakorolni és a szenvedő emberen segíteni.
A középen álló ember nemcsak tengődni akart, hanem egészségesen akart élni. Ezt nem teheti az, aki a jobb karját nem tudja használni. Hiszen emiatt nem tud dolgozni, csak alamizsnából tud élni.
A farizeusok a csodában nem a gyógyításban megmutatkozó isteni jóságot látták, hanem a törvényszegést. Jézus ellen nem tudtak más vádat felhozni, mint azt, hogy nem tartja meg a szombati nap nyugalmát. De nem arra a nyugalomra figyeltek, amelyet az Isten előírt, hanem arra, amit ők kigondoltak.
Ha a vasárnapot helyesen ünnepeljük, akkor a Szentlélek bennünk lakása által igyekszünk mindenkihez szeretettel viszonyulni. Ha nincs bennünk szeretet, akkor az „esztelen harag”, a gyűlöletet lesz úrrá rajtunk, és még a jót is rosszra magyarázzuk.
Érdemes a mai szentlecke első mondatára is figyelnünk. Pál apostol a szenvedő emberek számára nagy lehetőséget csillantott meg. Azt írta, hogy: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.” Nagy megtiszteltetés, hogy Krisztus a maga szenvedése mellé veszi a mi szenvedésünket. Annál nagyobb ajándékot talán nem is tudunk adni az Atyának, mint hogy szenvedéseinket örömmel vállaljuk szeretteinkért.
Kommentáld!