Január 9. Vízkereszt után
Január 9. – 1Jn 4,11-18; Mk 6,45-52
„Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.” (1Jn 4,18) Milyen félelmeink vannak?
Meglepően fogalmazott Márk evangélista, amikor a 6,48-ban a következő
két mondatot tette egymás mellé: „Amikor Jézus látta, hogy a tanítványok
mennyire küszködnek az evezéssel, a vízen járva feléjük indult. El
akarta kerülni őket.” De akkor miért indult feléjük? Olykor Isten mintha
szándékosan bújócskát akarna játszani velünk. Kétségek közt hagy,
szinte a végsőkig próbára teszi erőnket és türelmünket. Miért? Ha
már egyszer az Isten kinyilatkoztatta magát Jézus által, aki vállalta a
földi életet, miért nem teszi ezt mindig nyilvánvalóvá? Miért engedi,
hogy kísértetnek véljük? Mert az Isten csak a kölcsönös szeretetben
tudja egészen kinyilatkoztatni magát. A szentleckében azt olvashattuk,
hogy „Megismertük a szeretetet, amelyet az Isten helyezett belénk, és
hittünk benne. Az Isten szeretet.”
Az
embernek Isten önmagát, az ő szeretetét akarja adni. Ebben kell
hinnünk. Csak ha gátlásainkat legyőzve önzetlen szeretettel fordulunk mi
is egymás felé, akkor oldódik fel bennünk a félelem. „Ha szeretjük
egymást, akkor bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz
bennünk.” (1Jn 4,12).
Jézust sokszor nem ismerjük fel, sőt kísértetnek véljük, mert nem úgy
intézkedik, ahogyan mi elvárnánk. Nagykorúvá akar tenni bennünket. Azt
akarja, hogy benne bízva járjuk az élet útját. Amikor igazán szükségünk
van rá, akkor megismerteti velünk magát.
A tanítványok bárkája hű képe a mi bizonytalan emberi létünknek, a mi
igyekezetünknek, ahogyan az elemeknek kiszolgáltatva igyekszünk a
túlpart felé. Amikor Jézus beszállt a bárkába, a szél és a víz
elcsendesedett, és a tanítványok félelme is eloszlott. – A mi
szorongásaink is csak akkor oldódnak fel, amikor Jézust befogadjuk
bárkánkba: törékeny és bizonytalan mindennapjainkba.
A vízen járó Jézus nem félelmet akart kelteni tanítványaiban, hanem
hitüket és bizalmukat akarta növelni. Jézus vízen járása szelíd, de
erőteljes kinyilatkoztatás Istenről, aki uralkodik a természet erői
fölött. Jézusnak az a tette, hogy beszállt a tanítványok bárkájába,
jóllehet semmi szüksége nem volt e törékeny eszközre, felér egy
szeretet-vallomással.
Akkor még érzéketlen volt a tanítványok szíve ilyen finom jelzésekre.
De később, amikor újra haragos lesz a tenger és bárkájuk ide-oda
hánykódik a hullámok taraján, majd eszükbe jutnak Jézus szavai:
„Bátorság! Ne féljetek!” És maguk mellett érzik az Urat, akinek lába
alatt a haragos és hatalmas hullámok lágy szőnyeggé simulnak.
! Minden félelmetesnek vagy egyenesen kilátástalannak látszó helyzetben
higgyünk Isten szeretetében! „A szeretetben nincs félelem. Aki fél, az
még nem tökéletes a szeretetben.” Kérjük Jézustól (nemcsak a
rózsafüzérben!), hogy „szeretetünket tökéletesítse!”
Kommentáld!