Évközi 15. hét, szerda – Mt 11,25-27

Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten feltárta nekünk legszemélyesebb titkait?

A mai evangéliumban Jézus az Istent dicsőítő magasztalással fejezi be tanítását. Elragadtatott csodálattal dicséri, hogy a Mennyei Atya, mint az „ég és föld Ura” úgy határozott, hogy nem az okosaknak és bölcseknek nyilatkoztatta ki isteni életének legszemélyesebb és legbensőbb titkait, hanem a „kicsinyeknek”. Jézus ebben az Atya jóságának és szeretetének megnyilatkozását látja, mint ahogyan mi is ezért magasztaljuk Istent minden szentgyónás után.

Jézus tovább folytatja magasztalását, amikor feltárja az Atyával való kapcsolatát, amely már a Fiú részéről történő kinyilatkoztatás. Ebből az a legfontosabb, hogy az Atya mindent átadott Jézusnak, vagyis semmit sem tartott vissza magának. Az Atya az örök szülésben egész lényegét átadta a Fiúnak, ezért a Fiú Vele együtt ugyanolyan örökkévaló, mindenható, mindentudó, stb., mint az Atya.

Egymás kizárólagos és kölcsönös ismeretéből további két tény is következik. Az egyik, hogy „nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya”, vagyis azt, hogy Jézus Krisztusban a Fiú lett emberré. A másik, hogy „az Atyát sem ismeri senki más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” A Fiú erre külön küldetést is kapott az Atyától.

A Szentháromság elképzelhetetlenül nagy ajándéka, hogy az Atyát és a Fiút mi is megismerhetjük a kinyilatkoztatásból (és kizárólag ebből!). El kell csodálkoznunk azon, hogy mi is megismerhetjük az Istent, „akit a bölcs lángesze fel nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt”, mert „léte világít, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet” – ahogy Berzsenyi Dániel írta a Fohászkodás c. versében. Ehhez gyermeki lelkületre: egyszerűségre és bizalomra van szükség. Ez szükséges ahhoz is, hogy egyre jobban megismerjük az ő egyszülött Fiát, aki értünk emberré lett.

A Jézus által adott kinyilatkoztatás bevon minket az Atya és a Fiú személyes kapcsolatába. Ez pedig nem más, mint az örök színe-látás elővételezése. Jézus mondta: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3). Ez nemcsak az Isten gondolatainak, hanem az ő akaratának és szeretetének a teljes megismerését is magában foglalja.

Nyilvános működésének végén mondta Jézus, hogy Ő azért jött, hogy kinyilatkoztassa az Atya nevét az embereknek (vö. Jn 17,6). Az Atya azáltal fogad bennünket gyermekeivé, hogy bepillantást enged legbelső életébe.

Jézussal együtt mi is magasztaljuk az Atyát azért, mert Neki úgy tetszett, hogy a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki az ő titkait, és hogy mi lehetünk ezek a kicsinyek! Ezen kívül még azért is magasztaljuk az Atyát, hogy egyszülött Fiát nekünk adta! Magasztalás jár a Fiúnak is, mert szeretettel vállalta és teljesítette küldetését!