Évközi 11. hét, szerda – Mt 6,1-6.16-18.

Igyekszünk-e jót tenni, és miért tesszük a jót?

Amikor Jézus elmondta a hegyi beszédben a jótettek motívumairól szóló tanítását, figyelmeztetett, hogy nem elégséges, ha az ima, az alamizsnálkodás és a böjtölés az elismerés, az értékelés elnyerésének vágyából fakad. Felsorolja, hogy vannak, akik képmutatásból teszik a jót, hogy az emberek előtt jónak tűnjenek. Mások saját maguk előtt akarják jónak tudni magukat. (Ezt hívjuk nárcizmusnak.) Ilyen volt a farizeus imája is a vámoséval szemben!

Megemlíti, és nem ítéli el azokat, akik számításból teszik a jót. Szerintük azért érdemes jónak lenni, vagy jót tenni, mert majd az Isten megfizet érte. Ahogyan Jézus fogalmazott: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked”. Az ilyen emberek a böjt, az imádság és az alamizsna gyakorlatait az üdvösségre számítva, a fizetség reményében teszik. Úgy gondolják, hogy jót tenni a legjobb befektetés, mert a halál után az örök boldogság jár érte. Jézus később majd rámutat, hogy az ilyen jó cselekedetek szükségesek az üdvösséghez, de nem elégségesek.

 Jézus méltányolja azok törekvését is, akik Isten előtt akarnak jónak tűnni, akik az Isten tetszését keresik. Ők a személyi érettségnek már egy magasabb szintjére, az identifikáció”, vagyis az azonosulás szintjére jutottak el. Végül Jézus a legtöbbre értékeli, vagyis szerinte a személyi érettség legmagasabb szintjén azok állnak, akik belső, felsőbb vezérlésre, természetfeletti indítékból teszik a jót (ez a pszichológia szerint az „interiorizálás”,vagyis a belsővé válás szintje). Ők már valójában Isten életét élik. Jelenits István piarista atya a katolikus gimnáziumok használatára készült Katolikus dogmatika és erkölcstan jegyzetében Szent Pálra hivatkozva írja, hogy a hit nem fér össze a tetteinkkel való dicsekvéssel. Így fogalmaz: „Aki hisz, (az) teszi a jót, de nem a teljesítményére büszke ember szorongásával és kemény igyekezetével, hanem szinte önfeledten, Istenre figyelve”. (Bp., Második kiadás, 1983. 69. oldal).

Az ilyen emberek érdek nélkül szeretik az Istent. Valaki megjegyezte, hogy feltétel nélkül szeretni csak az képes, akinek van tapasztalata az érdemeink nélkül ránk sugárzó szeretetről. Szent Ágoston ezt így fogalmazta meg: „A szeretet jutalma – maga a szeretett személy”.

Tehát az a legmagasabb fok, ha a helyes vallásosság, valamint a jó cselekedetek alapja és forrása: a Szentháromsággal való élő kapcsolat, és ennek megnyilvánulásai a jó cselekedetek. Vagyis nem felszínes, külsőséges, és főleg nem képmutató cselekedetekre van szükség, hanem az Istennel való életre és együttműködésre.

Pál apostol írja: „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” (Róm 6,23) A jótettek tehát gyümölcsök: jelei és bizonyítékai annak, hogy Isten életét éljük.

Jézus mondta: „Csak egyvalaki jó” (Mt 19,17). Ez pedig az Isten. A hegyi beszéd elején (nem sokkal a boldogságok után) azt is megmondta, hogy arra a szintre kell eljutni, hogy: „Jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)