Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7,1-5
Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról?
A gonosz mindig a rosszra irányítja a figyelmet. Ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy: „a mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz…, aki igazgyöngyöt keresett” (Mt 13,45).
Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről és dolgokról. Tudnunk kell azonban különbséget tenni megítélés és elítélés között. Ő az ítéleten a negatív ítélkezést érti. Ne ítéljünk el senkit, mert mindannyian gyarló, esendő emberek vagyunk. Ezért mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára.
Jézus két dologra hívja fel a figyelmet.
1. A végítéleten majd nekünk is olyan mértékkel fognak mérni, amilyennel most mi mérünk embertársaink részére. Mivel Isten ítélete mindig igazságos, Ő nem a mi nézőpontunkból ítélkezik, hanem úgy, mint aki minden részletet ismer.
A mi megbocsátásunk nem az Isten megbocsátásának a mértéke, hanem előfeltétele. Jézus azt akarja mondani, hogy egyáltalán ne ítélkezzünk mások felett, s akkor nem vonjuk magunkra Isten elmarasztaló ítéletét.
Helytelen azonban azt gondolnunk, hogy ha tévesen értelmezett nagylelkűségből minden bűn alól felmentünk másokat, akkor majd minket is felmentenek minden bűnünk alól. Ezt némelyek jó befektetésnek is gondolhatják. A bűnök ilyen elnézése azonban valójában cinkosság. Helyesen kell értenünk Fausztina nővérnek Jézustól kapott üzenetét:
„Mielőtt eljövök, mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Napló 1146.) Ezt úgy is szoktuk mondani, hogy az ítélet kegyetlenül lesújt arra, aki nem irgalmas. De aki irgalmas, annak is számítania kell az igazságos ítéletre.
2. Ne a másik ember szemében levő szálkával foglalkozzunk, hanem a magunkéval, amely közelről nézve gerendának látszik a másikéhoz képest. A hozzánk közelebb levőt ugyanis mindig nagyobbnak látjuk. Ezért ha másokban észreveszünk valamilyen hibát, vizsgáljuk meg magunkat a felmerült szempontból, és a bírálatunkat alkalmazzuk magunkra!
Az lát tisztán, aki a világosságot az Istentől veszi, vagyis aki Jézussal beszéli meg önmaga helyzetét és körülményeit, valamint a másokkal való kapcsolatát és feladatait.
Mindenki elsősorban a maga üdvösségéért felelős. Természetesen embertársaink üdvösségét is szívünkön kell viselnünk. De ezt nem úgy kell tennünk, hogy a másikat elítéljük, hanem úgy munkáljuk a magunk üdvösségét, hogy mindent megteszünk a másik üdvösségéért is, ami tőlünk telik. Semmiképpen nem elítéléssel, nem is a bírálgatással, mert ezt senki sem veszi jó néven, és inkább ellenkező hatást érünk el vele, mint amilyet szeretnénk.
Elsősorban magunk megtérésének jó példájával tudunk segíteni másokat. Ebben segítsen meg minket az irgalmas Isten!
Kommentáld!