Június 20. Évközi 12. vasárnap
Évközi 12. vasárnap – Mk 4,35-41
Felkészültünk-e a válsághelyzetekre?
Mindnyájunknak fel kell készülni az élet kihívásaira, amelyek sokszor hasonlítanak a viharokra. Amikor a hullámok elnyeléssel fenyegetnek és úgy érezzük, hogy össze is csapnak a fejünk fölött, összezavarodunk, félelmek és szorongások kínoznak.
A mai evangéliumi részletben a tanítványokkal is ez történt. Miután egy nagy tömeggel együtt ők is hallgatták Jézus hegyi beszédét, alkonyatkor Jézus javaslatára hajóra szálltak. A rájuk szakadt sötétség, a váratlanul kitört tomboló vihar, a fékevesztett hullámok, amelyek már-már megtöltötték vízzel a hajót, rémületet keltettek a tanítványokban. Közben Jézus „a bárka végében egy vánkoson aludt”.
A sok hasonló vihart átélt tapasztalt halászok, akik bizonyára úszni is tudtak, pánikba esve „Felkeltették és megkérdezték” Jézust, az embert: „Mester! Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”
Talán elvárták volna tőle, hogy Ő is álljon be közéjük és segítsen merni a vizet a hajóból. Ehelyett azonban Jézus, az Isten Fia „fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: »Hallgass el, nyugodj meg!« A szél elállt és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: »Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?« Nagy félelem fogta el ugyanis őket.”
Ha igazán bíznánk Jézusban, akkor a bizonytalan élethelyzeteinkben is tudnánk hinni Benne.
Ilyenkor mutatkozhat meg, hogy mennyire erős a hitünk, amelynek mérhetetlenül többnek kell lennie bizonyos elvi állásfoglalásnál. Gondjainkat, bajainkat és egész életünket rá kell bízni Jézusra.
A hit bizalomteljes ráhagyatkozás a minket szerető Istenre! Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Jézus Krisztus az Eucharisztiában (ígérete szerint) velünk van éjjel és nappal, mert szeret minket. Ha az ő segítségét kérjük, meg fogjuk tapasztalni isteni hatalmát, és Ő meg fog segíteni minket. Persze, nekünk is meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, ahogy a közmondás is tartja: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
A bárka jelképezheti az Egyházat és az egész emberiséget is, ahogy az élet tengerén halad. A bárka jelenti azt, hogy egy közösséget alkotunk, egy bárkában hajózunk. Különbözőek vagyunk, lehetnek köztünk ellentétek is, de mindnyájan az emberiség nagy családjának tagjai és egymásnak testvérei vagyunk. Mindenkire szükség van. Senkit nem hagyhatunk magára, ahogyan Jézus sem hagy magunkra minket.
Ahelyett tehát, hogy nehéz helyzeteinkben másokat, esetleg magát az Istent is vádolnánk, kérjük a Szentlélek megvilágosító és erősítő kegyelmét! Annak tudatában, hogy Jézus velünk van, lássunk munkához, és bízzunk abban, hogy az ő segítségével minden jóra fordul.
Készüljünk fel az utolsó nagy krízishelyzetünkre is! Ne feledkezzünk meg arról, hogy Jézus akkor is velünk lesz. Az elmúlás miatti fájdalmunkat is orvosolja, és megsegít minket, hogy eljussunk a túlsó partra, az üdvösségre.
Kommentáld!