Húsvét 2. hete, hétfő – ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8

Tudjuk-e, hogy miként juthatunk be az Isten országába?

Az emberiség történelmét (és saját életünket) úgy is tekinthetjük, mint válságok, illetve vajúdások sorozatát. Végre föl kellene ismernünk, hogy Isten és a sátán két ellentétes pólusa között élünk. Nehezen akarjuk tudomásul venni, hogy a sátán állandóan szervezkedik Krisztus és követői ellen. Pedig ennek a harcnak már gyönyörű és igaz irodalmi vetületeit is ismerhetjük: Goethe Faustjában, Madách Ember tragédiájában, Bulgakov Mester és Margaritájában, stb. Végre le kellene vonnunk önmegvalósításunk kudarcainak tanulságait, és rá kellene döbbennünk, hogy valójában nem az ember a gonosz, hanem a sátán, és nem a gonosznak tartott embereket kell likvidálni (kiírtani), hanem a sátánnal kell fölvenni a harcot.

 

 

Már az ősegyház tagjai megtapasztalták, hogy a Krisztus ellen szervezett ellenállás nem csupán az emberek műve, ezért emberi erővel nem győzhető le. A mai szentleckében az őskeresztény testvéreink ezért kérnek Istentől erőt, hogy:

 

1. Bátran és kitartóan hirdethessék az Isten igéjét, és
2. Isten jelekkel és csodákkal segítse a küldötteit.

Az apostolok nem emberi eszközöket akartak igénybe venni. Isten iránti bizalmukra megkapták a választ a Szentlélektől: „Amint így imádkoztak, megrendült a hely. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel, és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét.”

A mai evangéliumi részletben Nikodémus azokra a csodajelekre hivatkozott, amelyeket Jézus az Atya nevében vitt végbe. A próféták is Isten nevében tettek csodákat, és ezekkel igazolták küldetésüket. Ha Jézus mellett az Isten így tanúskodik, akkor Őt el kell fogadni, mint Mestert, mint az igazság hirdetőjét.

Jézus figyelmeztette Nikodémust, hogy az ember a saját erejéből nem juthat be az Isten országába, hanem csak az, aki vízből és Szentlélekből újjászületik, amely nem egyetlen alkalom, hanem az újjászületések sorozata. Istentől jön az az erő, amely az ember átalakulását segíti. De az eredeti bűn következtében minden (újjá)születés vajúdással jár.

Minden egyes ember – és az egész emberiség – célja végső soron az, hogy bennünk a Szentlélek által Isten élete kibontakozzék. Ezt Isten viszi végbe, de természetesen csak az ember közreműködésével teszi meg. Pál apostol a leveleiben ezt úgy fejezi ki, hogy a keresztség által beöltözünk Krisztusba, magunkra öltjük őt. Ezt pedig csak Isten ajándékaként kapjuk meg, a Szentlélek által.

Jézus szerint az Istennel való együttműködés azt jelenti, hogy:

• hallgatunk a Szentlélekre és együttműködünk Vele,
• akarjuk, hogy általunk Ő cselekedjék, vagyis
• vállaljuk az újjászületéssel együtt járó vajúdást.
• 
  

Hiszen csak így mehetünk be az Isten országába.