Április 24. Húsvét 3. hete, szombat
Húsvét 3. hete. szombat – ApCsel 9,31-42; Jn 6,60-69
Hogyan kamatoztatjuk Istentől kapott adottságainkat?
A szentleckében Lukács úgy jellemzi a palesztinai területen megalakult apostoli Egyházat, hogy az Úr félelmében élt, és a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Mit foglal magában az Úr félelme?
Izaiás próféta azt jövendölte a Messiásról, hogy az Úr Lelke meg fog rajta pihenni. Felsorolta a Lélek hét ajándékát (bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, és végül az istenfélelem, vagy másképpen az Úr félelmének lelke).
Az Úr félelme nem egy szorongató érzés, amely bűneink tudatában elszomorít és aggaszt. Még kevésbé egyezik a kárhozattól való félelemmel, amely legfeljebb ahhoz elegendő, hogy valaki felkeljen bűneiből, de távol áll az Isten szeretetétől. Az Úr félelme olyan ajándék, amely akaratunkat gyermeki bizalomra indítja, visszatart a bűntől, és reményt ébreszt bennünk arra, hogy Istentől hathatós segítségben részesülünk. Az Isten iránti bizalom ajándékának is lehetne nevezni.
Adottságaink csak akkor érnek valamit, ha használjuk őket, mégpedig mások javára. Ezeket hívjuk karizmáknak. Minél inkább másokért élünk, felhasználva anyagi és szellemi javainkat, a képességeink annál jobban kifejlődnek bennünk.
Az evangéliumi részletek egész héten át Jézusnak az élet kenyeréről szóló tanítását tartalmazták. A mai evangélium ennek a lezárása. Tanítása még a legközelebbi tanítványai számára is érthetetlen és kemény beszédnek tűnt. Nem rejtették véka alá méltatlankodásukat sem, de Jézus nem volt hajlandó visszavonni belőle semmit.
Mi is azt tapasztalhatjuk, hogy ennek a tanításnak az elfogadására a testi képesség nem elegendő. Jézus kijelentette: „A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit.” és „… senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ő Pétert egyszer már megdicsérte, amikor megvallotta, hogy „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt 16,16) Akkor Jézus azt mondta neki, hogy: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16,17) Most pedig ezt mondja: „… senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Csak ezután tudja Péter kimondani: „Mi hittünk és tudjuk, hogy Te vagy az Isten Szentje.”
Jézus ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a sátán közöttük munkálkodik. Míg Péter azt hiszi, hogy az ő hitük rendíthetetlen, Jézus már működésének kezdete óta tudja, hogy egy közülük a sátán eszközeként árulója lesz.
Ez a figyelmeztetés érvényes a világ végezetéig. Egyetlen krisztusi közösség sem gondolhatja magáról, hogy pontosan fel tudja mérni tagjainak hűségét, hitének értékét és kitartásának szilárdságát. A saját gyöngeségünk miatt csak a Szentlélekben bízhatunk!
Kommentáld!