Évközi 5. hét, hétfő – Ter 1,1-19; Mk 6,53-56

Hálásak vagyunk-e Istennek életünkért és képességeinkért?

A Szentírás első mondataiban az Isten titkait fürkésző ember arra keresi a választ, miért és hogyan lett ez a világ. Isten válasza, hogy nem öröktől fogva létezik ez a világ, hanem az idők kezdetén a világ felett álló, örökkévaló és mindenható Isten a semmiből teremtette, és Ő kormányozza, hogy a teremtés elérje a célját.

A teremtés hat napjának felsorolása csak azt mutatja, hogy a szent író és kortársai – emberi tudásuk szerint – milyen sorrendben gondolták el az egyes dolgok teremtését, nem pedig azt, hogy Isten valójában milyen sorrendben hozta létre a mindenséget.

A régi korok embere a semmi és a létező valóság közötti különbséget a sötétség és a világosság ellentétével érzékeltette. Ezért kezdődik a felsorolás a világosság létrehozásával.

Az összehasonlító vallástudomány rámutat még egy nagyon fontos tényre. A korabeli többi teremtés-mítoszban, amelyek szintén a világ kialakulásának módját és miértjét kutatják, az ember csupán melléktermékként, sőt a kitalált istengyermekek torzsalkodásának büntetéseként jelenik meg a világban. A bibliai teremtéstörténetben viszont a világ teremtésének értelme és célja az ember. Vagyis az emberért, értünk teremtette Isten a világot. Minden értünk van, a mi örök üdvösségünkért.

János evangéliumának prológusa, amely ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtéstörténet, még konkrétabban és pontosabban kifejti, hogy miért és hogyan lett a világmindenség. Ebben János evangélista Isten Igéjében jelöli meg a kezdetet és az okot, mert Általa lett minden. Róla állítja azt is, hogy: „Benne volt az élet, s az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4)

Többször is elhangzik: „Isten látta, hogy ez jó.” Az ember teremtése után is elhangzik: „nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). De akkor honnan van a világban a rossz, a betegség és a kereszt? A teremtéstörténet folytatásaként megtudjuk, hogy minden rossznak oka a bűn, a bűnök büntetése pedig a szenvedés és a halál.

A végső vigasztaló választ magától a megtestesült Igétől kapjuk meg, aki „hordozta betegségeinket” (Mt 8,17), és aki bűneinkért a keresztet is magára vállalta.

Így lesz a kereszt gyümölcse a feltámadás. Ebben akkor lesz részünk, ha megérintjük Jézus ruhája szegélyét. Mi is csak akkor gyógyulunk meg. A mai evangélium erről szól. Ahol Jézus megjelent, özönlöttek Feléje az emberek, „és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult”.

A bűn következményétől (a haláltól) csak a Jézusba vetett hit és bizalom ment meg. Egyedül Ő a mi életünk beteljesedése, megoldása és örök boldogsága.