Évközi 5. hét, csütörtök – 1Kir 11,4-13; Mk 7,24-30

Milyen lelkülettel szoktuk Isten elé terjeszteni kéréseinket?

Az ószövetségi olvasmány sok tanulságot hordoz egyéni és közösségi életünkre nézve, nemzetünk sorsára és történelmére vonatkozóan is. Az önmagában meghasonlott embernek és közösségnek hasonló a sorsa, mint Salamon királynak és a zsidó népnek.

Megrendülve értesülünk Salamon király bűneiről. Háremébe azért hozott idegen feleségeket, mert ezekkel a házasságokkal kereskedelmi szerződéseit akarta megerősíteni. Nemcsak a feleségek nagy száma visszatetsző, hanem ezek származása jelentette a nagyobb veszélyt.

 Tudnunk kell, hogy a zsidóknak tilos volt (és tilos ma is) a házasságkötés bizonyos népekkel. A pogány feleségek pedig még a bölcs Salamon szívét is a pogány istenekhez fordították, akiknek tiszteletére szentélyt is épített. Az Úr kétszer is megjelent neki és figyelmeztette, de mindhiába.

Mivel uralkodása kezdetén okos szívet kért, ezért bölcsességet és igazságszerető szívet kapott, ráadásul mérhetetlen gazdagságot és dicsőséget. De nem vigyázott a szívére, érzelmeire, ráadásul elbizakodottá, gőgössé, önteltté vált. Ennek az lett a büntetése, hogy halála után kettészakadt az ország. Atyja, Dávid király érdemei miatt a kisebbik részt meghagyta Salamon fiának.

Nagyon fontos tanulságot hordoz a mai evangélium is.

A leányáért esdeklő kánaáni asszonyt joggal szíven üthetné Jézus elutasítása. Mégsem háborodik fel, nem kezd szitkozódni, nem burkolódzik sértett némaságba sem, hanem tovább kérleli azt, akitől leánya számára gyógyulást remél. Sőt, úgy kérleli tovább, hogy éppen a rá nézve sértő képből indul ki, hogy kérésének nyomatékot adjon. Azzal a mondatával, hogy „A kutyák is esznek a morzsákból.” arra utalt, hogy a kutyáknak is jutott egy falat kenyér, amibe az étkezők törölték zsíros ujjukat.

Az alázatáért és állhatatosságáért teljesíti Jézus a pogány asszony kérését. Megtalálta azt az egyedül helyes magatartást, amellyel kéréseinket Isten elé kell terjesztenünk. Ez az asszony megtanít arra, hogy kevélységünk, méltatlankodásunk, vélt igazunk, sértett önérzetünk helyett egyetlen érvünk Isten irgalmas szeretetének végtelensége lehet.

Isten az alázatos és töredelmes szívet kedveli. Ha ilyen az imádságunk, az bizonyosan meghallgatást nyer.