Február 6. Évközi 4. hét, szombat
Évközi 4. hét, szombat – Mk 6,30-34
Tapasztaljuk-e, hogy Isten gondoskodik rólunk, és erővel tölt el minket?
A mai evangéliumi részletben mindnyájan magunkra ismerhetünk. Még az utolsó munkanapon is sok tennivaló vár ránk, és ha becsületesen végezzük mindennapi munkánkat, akkor a hét végére jól elfáradunk. De éppen azért vagyunk itt a szentmisén, mert tudjuk, hogy szükségünk van arra, hogy Jézusnál megpihenjünk, hogy Őt hallgassuk, és Tőle erőt kapjunk. Jézus azokhoz szól, akik elfáradtak, és saját gyöngeségük tudatában kapaszkodnak Belé, és követik az ő tanítását.
Mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy Jézus törődik velünk. A mai evangélium Jézus figyelmességének két jeléről számol be. Egyrészt észrevette, hogy tanítványainak pihenésre van szüksége, emellett észrevette a többi ember lelki éhségét is.
Nem tudjuk pontosan, hogy a tanítványok előzőleg hány napig vagy esetleg hány hétig voltak távol. Amikor visszatértek útjukról és beszámoltak Mesterüknek tevékenységükről, Jézus észrevette fáradtságukat. Ez arról tanúskodott, hogy küldetésüket nem kényelmesen, lustán vagy kényszeredetten és kelletlenül, hanem nagy lelkesedéssel, odaadással végezték. Nem csoda, ha elfáradtak, és szükségük volt a pihenésre. Jézus ezt szerette volna számukra biztosítani.
Közben a nép kereste Jézust. Ők nem a tanítványok pihenését akarták megzavarni, hanem Jézust akarták hallgatni. Az emberek is fáradtak és kimerültek voltak, hiszen napokon keresztül követték Őt, kitartottak mellette. Akár nagyobb távolságokat is képesek voltak megtenni, hogy láthassák, hallgathassák Őt. Szinte észre sem vették, hogy nincs ennivalójuk, mert fontosabb volt számukra az Úr tanításának lelki tápláléka.
Így vagyunk mi is. A mi legfontosabb erőforrásaink (lelki létminimum) a mindennapi ima és a vasárnapi szentmise. Nem szabad felednünk, hogy a vasárnap megszentelésének kettős célja van: a pihenés, valamint a megerősödés az Istennel és egymással való szeretet-kapcsolatainkban.
A pusztai megkísértése alkalmával mondta Jézus: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4). Ehhez meg kell találnunk és magunkhoz kell vennünk a szentmisén az ige asztaláról azt a személyesen nekünk készített eledelt, amely táplál, erőt ad, megvilágosít, megújít és meggyógyít. Ha elhanyagoljuk Isten igéjét, akkor szeretet-kapcsolataink lanyhulni fognak, sőt elhidegülnek. Krisztus föltámadott Testének vétele pedig erőt ad az áldozatos szeretetre.
Törekedjünk jól feltöltődni a két legfontosabb erőforrásunkból (az imádságból és a szentmiséből), hogy már itt a földön egyre teljesebb életet éljünk, az örök életben pedig eljuthassunk az élet teljességére!
Kommentáld!