Évközi 1. hét, szerda – Zsid 2,14-18; Mk 1,29-39

Mennyire tartós bennünk karácsony öröme? Mennyire tölt el minket örömmel, hogy közösségben lehetünk az Atyával, a Fiúval és egymással?

A mai szentleckében a Zsidóknak írt levél szerzője azt akarja megértetni velünk, hogy a Krisztus születése miatti örömünk legfőbb oka és alapja az, hogy gyermeki viszonyba kerülhettünk az Atyával, valamint igazi testvéri kapcsolatra léphetünk Krisztussal és egymással. Mert az Ige azért lett emberré, hogy mi valódi gyermekei lehessünk a mennyei Atyának, és valódi testvérei lehessünk Krisztusnak és egymásnak.

Hogy igazán átélhessük, mit jelent ez, meg-megállva el kell gondolkodnunk minden mondaton: „Akik egy és ugyanazon atya gyermekei, azoknak közös a testük és a vérük.” „Ebből Jézus is részt vállalt”. Majd megtudhatjuk, hogy a megtestesült Igének miért kellett minden tekintetben hasonlóvá válnia testvéreihez. Azért, „hogy irgalmas lehessen”. Vagyis legyen olyan együtt érző, sőt azt is lehetne mondani, hogy olyan elfogultan részrehajló, mint ahogyan a szó szoros értelmében a legközelebbi hozzátartozójával, a testvérével viselkedik az ember. De még nincs vége!

A megtestesüléssel az Isten nem csupán külső szemlélője akart lenni életünknek. Nem akart olyan okoskodó lenni, aki csak kívülről ad tanácsokat másoknak, hanem velünk együtt akar átélni mindent. Az Isten Igéje elment a legvégsőkig: „Tud … segíteni azokon, akik kísértéssel küzdenek, mivel maga is kísértést szenvedett.”

A mai evangéliumi részlet jó példa arra, hogy Péter mennyire megértette, mit jelent Jézus meghívása.

Amikor Péter elfogadta Jézus meghívását, rögtön meghívta Jézust, hogy pihenjen meg nála. Mindent meg akart osztani Jézussal és azokkal, akiket Jézus vele együtt meghívott tanítványainak. Megértette, hogy amikor Krisztus meghív a Vele való közösségre, akkor egyben az egymással való közösségünket is építeni akarja.

Péter nem mérlegelte hosszasan, hogy beteg van a háznál, annak ellenére, hogy a ház csupán egyetlen helyiségből állt. Nem törődött azzal a kényelmetlenséggel, amit a vendégek érkezése okozhat, sem azzal, amit nekik jelent majd a beteg asszony jelenléte. Figyelemre méltó, hogy Jézus mennyire értette Pétert és a helyzetet. És bár nem azért hívta meg Őt Péter, hogy meggyógyítsa az anyósát, de Jézus azonnal segített. A láz tüzéből meggyógyított anyós pedig tüzes szeretettel mindjárt munkához látott (megvendégelte Jézust, meg a többi vendéget is). Nem volt ez kis dolog, hiszen az asszonyok nemigen szolgálhattak föl egy férfitársaságnak. De neki ott volt a helye azok között, akik Jézus köré gyűltek.

Amikor Jézus az Eucharisztiában Testét és Vérét adja nekünk eledelül, az Oltáriszentség által még szorosabb közösségbe von bennünket önmagával és egymással.

Karácsony öröme akkor lesz tartós bennünk, ha az Istenre találással együtt az egymással való közösségünk is megerősödik. Ez az öröm éltessen minket, és indítson arra, hogy a magunk részéről mi is tegyünk meg ezért mindent!