Január 6. Vízkereszt – Iz 60,1-6; Ef 3,2-3a.5-6; Mt 2,1-12.

Megtaláltuk-e helyünket és küldetésünket?

Ma Istennek azt a kinyilatkoztatását ünnepeljük, hogy Jézus nemcsak a választott népnek, hanem minden embernek az üdvözítője. Isten nem hagyta az embert lelki sötétségben. Elküldte nekünk a Világ Világosságát, hogy az ő fényében járjunk. Isten üdvözítő szándéka és szeretete minden emberre kiterjed. Ha az ember eltávolodik is Tőle, ő nem feledkezik meg rólunk. Mint jóságos Atya, hazavár minket és gazdag örökséget készít nekünk.

A mai evangélium szerint két csoport van.

Heródes, vezére és környezete félelemben él. Ők a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók.

A másik csoport a napkeleti bölcseké, akik őszinte, nyílt emberek. Keresik az igazságot, kitartóan követik Isten útmutatását. A Messiás megtalálásának a reménye élteti őket.

A két front között található a szelíd gyermek Jézus, aki védtelen, szótlan, elfogadó. Azonban az igazi hatalom birtokosaként, miatta nyilvánvalóvá válik az előbbi két csoport különbözősége.

Tanulságos, hogy nemcsak Heródes retten meg, hanem „vele egész Jeruzsálem”. A hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus egy esetleges rivális. De a nép miért nem tud örülni egy új király feltűnésének? Hiszen Heródestől szenved. Miért nem szánja el magát senki, hogy útra keljen a mágusokkal, és felkeresse a kisdedet? Azért, mert a passzivitás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Ahogy annak idején Egyiptomban, és ahogy ma is. A heródesi visszahúzó erő ma is kiöli a keresés, a lelkesedés tüzét. Az emberek inkább kínlódnak a magánnyal, a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a tehetetlenséggel.

Mi engedjük-e, hogy Isten irányítsa útjainkat? Figyelünk-e folytonosan az ő üzeneteire? Megyünk-e, ha hív bennünket? Hajlandóak vagyunk-e elfogadni az Isten által kijelölt utat akkor is, ha az eltér a mi elképzelésünktől?

Ahogyan a bölcsek az írott ige útmutatására hallgatva tovább indultak, újból fölfedezték a megjelenő csillagot és megérkeztek Jézushoz. Az írott és hallott ige minket is kísérjen el a Jézus Krisztussal való találkozásig! Leborulva előtte mi is ajándékozzuk meg Őt legdrágább kincseinkkel:

– a hit aranyával, hogy elfogadjuk Istentől kapott küldetésünket;

– az állhatatos imádságunk tömjénillatával, hogy sohasem adjuk fel a reményünket Benne;

– és az áldozatos, megbocsátó és a sebeket egyedül gyógyító szeretet mirhájával, melyet Tőle tanulunk, és amelyhez mindig Tőle kérünk erőt. Aztán a Jézussal való találkozás után megváltozva „más úton” menjünk vissza a népek közé, mint Jézus Krisztus „társörökösei”.

Csatlakozzunk a napkeleti bölcsekhez, hogy a róluk szóló történet nekünk és rólunk is szóljon!