Január 2. – 1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28

Megvan-e bennünk a készség az Istennel való együttműködésre és a Krisztus melletti tanúságtételre?

A mai evangélium Keresztelő Jánost állítja elénk példaképnek, akiben egy Krisztusra mutató személyt ismerhetünk meg. Már akkor is az volt, amikor Mária látogatást tett Erzsébetnél (anyja méhében örvendezett az érkező Megváltónak). Aztán amikor fellépett a pusztában és elkezdte hirdetni a bűnbánat szükségességét, akkor is Jézusra irányította az emberek figyelmét. Amikor pedig Jézus is megkeresztelkedett, úgy mutatott rá János, mint az Isten küldöttére, és nem sajnálta azt sem, ha tanítványai ettől kezdve Jézus követői lettek.

A mai evangélium arról számol be, hogy a nép vallási vezetői János személyére voltak kíváncsiak. Ő azonban nem magáról beszélt, hanem ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy rámutasson a Messiásra, Jézusra.

Keresztelő János a Szentlélek irányításával csak rámutatott a Messiásra, mi viszont magunkban is hordozhatjuk Őt! A karácsonyi időszak szentmiséiben a szentmisét bemutató pap így vezeti be a Miatyánk imádságot: „Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk…”. Ezt az örömöt hirdette meg karácsony ünnepi miséjének evangéliuma is: „…akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12) Ez az Ige megtestesülésének célja és eredménye.

A mai naptól kezdve az Úrnak erre a második, kegyelmi eljövetelére kell figyelnünk. Tudjuk, hogy a harmadik eljövetele a földi életünk végén, a negyedik pedig a világ végén lesz.

A Szentlélek működésének az eredménye mindig a Fiú megtestesülése (Mária méhében, az Eucharisztiában, és bennünk is). A Lélek újjáteremt minket, belsőleg átalakít, és eltölt kegyelemmel, vagyis Isten életével.

A Szentlélek által kétféle kegyelmet kapunk. Amikor a keresztségben megkapjuk a megszentelő kegyelmet, akkor Isten a bűntől megtisztítja és megszenteli lelkünket. Ez által Isten gyermekeivé leszünk, és így válik lehetségessé Istennek a bennünk lakása. De ezen kívül megkapjuk a szükséges és elégséges segítő kegyelmeket is, amelyek megvilágosítják értelmünket, megerősítik akaratunkat, és örömmel töltik be szívünket, hogy a jót (azaz Isten akaratát) megismerjük és megtegyük, a rosszat pedig elkerüljük, és életünkkel tanúságot tegyünk arról, hogy Krisztus bennünk él.

Készségre és határozott döntésre van szükségünk, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével, és aggodalmaskodás nélkül mindent megtegyünk, ami gyarlóságunkból telik. A többit elvégzi bennünk Isten, az ő megvilágosító és erőt adó kegyelmével. Ennek a segítő kegyelemnek köszönhetjük, hogy életünk valóban hitünk szerinti, hitből élő, vagyis hiteles lesz, mint Keresztelő Jánosé. Így mi is hiteles tanúságot tudunk tenni Krisztusról, nagy örömmel és alázattal.