December 21. – Énekek éneke 2,8-14; Lk 1,39-45

Milyenek, és mennyire fontosak számunkra a Jézussal és a szeretteinkkel való találkozásaink és együttléteink?

Amikor a tegnapi evangéliumi részletben Mária csodálkozva kérdezte az angyalt, hogy „hogyan lehetséges mindez?” (Lk 1,34), az angyal azt válaszolta, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Példa gyanánt pedig az idős Erzsébetre hivatkozott. Mária nemcsak azért sietett nagynénjéhez, hogy segítsen neki, hanem azért is, hogy lássa a jelet, és bizonyságot szerezzen magának. Mert továbbra is tele volt kérdésekkel. Például hogy az Isten részéről történt lefoglalás valóság volt-e, vagy csak álom? Mert a testében még nem érezhetett semmit.

Megérkezése pillanatában azonban választ kapott a kérdésére anélkül, hogy feltette volna azt. Ugyanilyen helyzetben volt Erzsébet is, akinek a férje, Zakariás nem tudta elmondani, hogy milyen hírrel lepte meg őt az áldozatbemutatás közben ugyanaz az angyal, aki Máriát köszöntette. Erzsébet sem árulta el azonnal a titkot, hogy gyermeket fogant. Ezzel vállalta a közösséget férje némaságával.

Mária köszöntésére a Szentlélek eltöltötte Erzsébetet és méhében a magzatot, aki már meg is kezdte hivatását, és jelezte anyjának, hogy valójában kik is vannak itt.

Mária számára az Istentől kapott újabb nagy jel Erzsébet köszöntésében rejlett. Erzsébet folytatta az angyali üdvözletet, és nagy örömmel jelentette ki, hogy Mária anya. Az angyal ugyanis nem szólt arról Máriának, hogy az üdvözletének pillanata egyben egy új élet kezdete is.

Gondolkozzunk el az Énekek éneke szövegéből kiindulva! Hogyan lehet az, hogy az keres engem, akinek senki és semmi nem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehet az, hogy az Örökkévaló, az én „fölépítőm”, örök szeretettel szeretett engem, és ezért az enyémhez hasonló emberi testet vett fel? Hogyan lehet, hogy az jön el hozzám, aki mindent betölt jelenlétével? Ő nem csak azért keres, mert nekem szükségem van rá, hiszen akkor nem lehetne „vőlegénynek” nevezni, hanem csak Istennek és Úrnak. Lehet, hogy Ő is szomjazik az én szeretetemre? Amire karácsonykor rácsodálkozunk, az mindennapi valóságként van jelen az életünkben. Hiszen az átváltoztatott ostyában is csöndesen jelen van, engem néz, és várja, hogy befogadjam Őt.

Az „édes gyümölcs”, amit Jézus keres, az a Szentlélek gyümölcse, ami nem más, mint a szeretet. Kérjük a Szentlelket, hogy ne legyünk terméketlen fügefák és gyümölcstelen szőlővesszők, hanem legyünk Jézushoz méltó jegyesek.

Engedjük be Jézust a szívünkbe, hogy nálunk lakjon, és valóban velünk legyen az Isten (v. ö. Mt 1,23). Amikor pedig együtt vagyunk szeretteinkkel, az öröm töltse el a szívünket!