Január 8. Vízkereszt után
Vízkereszt utáni szerda, január 8. – 1Jn 4,7-10; Mk 6,34-44
Milyen karácsonyi ajándékot kértünk Istentől, és mi mit adtunk neki?
Azt gondolhatnánk, hogy egymást szeretni nem olyan nehéz feladat, mint
az ellenségszeretet. Pedig valójában az ellenségszeretet a könnyebb,
mert egyoldalú. Nekünk csak arra kell számítanunk, hogy az ellenségünk
mindig rosszat akar tenni nekünk.
Egymás szeretetéhez viszont két személy állandó egymáshoz való
alkalmazkodására, figyelmességére, tapintatára, szelídségére van
szükség, hogy ne legyünk erőszakosak, csak azt adjuk, amit a másik képes
és akar elfogadni, és legyünk elégedettek és hálásak azért, amit a
másik tud és képes adni, és közben mindig vigyázzunk arra, hogy amit
adunk vagy elfogadunk, az kölcsönösen mindegyikünk üdvösségét is
szolgálja. Ehhez állandó bűnbánattartásra, bocsánatkérésre és
megbocsátásra, szüntelen megtérésre és újrakezdésre van szükség, bele
nem fáradva.
NB!
A szeretet civilizációjának az építése nem egy feladat a sok közül,
hanem valamennyi feladatunkat magába ölelő, egyetlen óriási vállalkozás.
Az ilyen szeretetnek a forrása Isten. Abból indulunk ki, hogy az Isten
szeret bennünket, mint teremtményeit, úgy és annyira, hogy áldozatul adta értünk a Fiát. Vagyis nem azért szeret, mert jók vagyunk.
Jézus mondta, hogy „egyetlen jó az Isten”. Ő elfogad minket olyannak,
amilyenek vagyunk, és ezért igyekszünk mi is jók lenni. Arra is Ő tesz
képessé minket, hogy viszontszeressük Őt, és az ő szeretetével tudjuk
szeretni embertársainkat.
A kenyérszaporítás Jézus műve volt, az egésznek Ő volt a
kezdeményezője, de nem tette a tanítványok közreműködése nélkül. Márk a
kenyérszaporítás eseményébe beleszőtte a tanítványoknak adott
figyelmeztetést is: „Ti adjatok nekik enni!” Aztán maga Jézus sietett a
segítségükre, hogy ezt meg tudják tenni. Isten szeretete úgy jut el
hozzánk, mint egy falat kenyér, és nekünk az a hivatásunk, hogy ezt a
szeretetet továbbadjuk, kiosszuk az éhezők között. Ez a méltó válaszunk
Isten szeretetére. A tizenkét kosár maradék pedig azt jelzi, hogy a
tanítványok keze nem lesz soha üres a lelki táplálék osztogatásában.
Sohase legyen üres a kezünk! Törekedjünk mindig a legértékesebb
ajándékokat adni Istennek és egymásnak!
A napkeleti bölcsek példáját követve mi a hűséges hit aranyát, az
Istenben állhatatosan reménykedő ima tömjénjét és a sebeket egyedül
gyógyító, áldozatos szeretet mirháját adjuk az Istennek! De még ebben az
ajándékozásban is maga az Isten jön a segítségünkre. Hiszen ezek isteni erények,
Istentől kapjuk őket ajándékba. Kérjük Istent, segítsen meg minket,
hogy a tőle kapott ajándékokkal mindig meg tudjuk ajándékozni egymást,
méghozzá úgy, hogy egymás hitén kölcsönösen megvigasztalódunk, erősítjük
egymásban a reményt, és ne csak elfogadjuk Isten szeretetét, hanem
adjuk tovább, megtanulva azt, hogy a szeretet nemcsak adás, hanem
elfogadás is, mert a megtestesülésben az Isten is elfogadott minket.
Ehhez hasonlóan, a másokat elfogadó, türelmes és irgalmas szeretettel
kell viszonoznunk Isten nekünk adott végtelen nagy ajándékát, irántunk
való szeretetét!
Kommentáld!