„Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, csókot vált az igazság és a béke.” (Zsolt 85,11)

Ezek a zsoltárszövegek számomra korábban inkább jelképes értelműek voltak, melyekben nem annyira a szavak konkrét jelentésére, hanem inkább a zsoltáros érzéseire, élményeire figyeltem. Újabban azonban felfigyeltem arra, hogy itt messze nem csak élmények átadásáról van szó, hanem örök igazságok megfogalmazásáról. Fordítsuk figyelmünket ma mi is a szentmise zsoltárának fentebb idézett versére.

Az irgalom és a hűség szavak inkább a teológiai nyelvezetben szoktak előfordulni. Az irgalom gyakorlásának leggyakoribb színtere számunkra, katolikusok számára a szentgyónás. Ebben kézzel foghatóan tapasztaljuk meg Isten irgalmát és új életre támadunk korábbi lelkileg halott állapotunkból. Ritkábban jut eszünkbe, hogy irgalmat gyakorolni nem csak az Isten „dolga” a mi irányunkban, hanem az irgalomból élő embernek (vagyis mindannyiunknak) is egymás felé. A hűség az adott szó hitele valami nagy jó tekintetében (legyen az hitbeli, házastársi, hivatásbeli, baráti, stb.). És hogy a kettő hol találkozik, hol „lel egymásra”? Hát éppen abban, hogy az irgalom gyakorlása nélkül nem képzelhető el a hűség megvalósítása. Isten folyamatosan irgalmat gyakorol és kínál fel számunkra, hogy mi hűségesek lehessünk, mint ahogy két ember kapcsolata sem épülhet tartósan másra, mint az irgalom. Ha pedig hűségesek vagyunk (azaz szívünkben elfogadtuk a másikat feltételek nélkül) természetes, hogy irgalmazunk neki újra és újra.

A másik két fogalompár: az igazság és a béke. Ezek sokkal gyakrabban előfordulnak a hétköznapi életben is; sok szervezet vagy egyezmény is e kettő megvalósításán dolgozik. Ami viszont már ritkán kerül megfogalmazásra, az az, hogy ezek sem léteznek egymás nélkül. Ami pedig még rosszabb, hogy le is degradálja a világ ezeket az értékeket. Igazság alatt sokszor csak igazságszolgáltatást vagy jogszolgáltatást értenek, ami mint tudjuk, sokszor nem az igazság ügyét, hanem a törvényhozók érdekeit szolgálja. A béke pedig, nem mint önálló érték jelenik meg a világban, hanem gyakran csak a fegyverek, valamint a gazdasági és politikai erővonalak egyensúlya. Amint ezek a leosztások megváltoznak, a béke már inkább zavaró tényező annak, aki az újraelosztásban érdekelt. A két eredeti értelemben vett fogalom összekapcsolása is sokatmondó. Arról árulkodik, hogy az igazság kimondása és megvalósítása nélkül nem létezhet tartós béke, a békétlenség pedig mindig igazságtalanságot szül.

A zsoltáros nyelvezetében ezek az értékek (irgalom, hűség, igazság, béke) megszemélyesülnek és önállóan cselekvő alanyokká válnak: egymásra lelnek és csókot váltanak. Ahelyett, hogy megmosolyogva leírnánk a Szentírás ilyen kifejezéseit, jobb lenne, ha komolyabban elgondolkodnánk azok tartalmi összefüggésein. Felismernénk, hogy a költői megfogalmazások mögött milyen örökérvényű és fontos igazságok rejlenek, melyek megvalósítása nem csak elviselhetőbbé, hanem egyenesen élhetőbbé tennék a mindennapjainkat.

Lóczi Tamás

A Lóczi Tamás, A zsoltárok tanítása című írása a Keresztény Élet hetilap július 11-i lapszámában jelent meg.