Harmadik alkalommal elmélkedett a pápa az időskorról a szerdai audiencián. A gondoskodás, a korrupció felismerése, az önzetlen szeretet az, amit az öregek adhatnak a világnak. Erre a próféciára ma nagy szükség van a pandémia és a háború okozta szenvedés közepette.

Gedő Ágnes – Vatikán

Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket.” Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében. (Ter 6,5-8)

A Teremtés könyvéből felolvasott történet a kor szimbolikus nyelvezetével a radikális megoldás lehetőségét tárja elénk. Nincs többé ember, történelem, nincs több ítélet, mint ahogy a korrupció, az erőszak és az igazságtalanság sem szed több áldozatot. Olykor velünk is megesik, hogy a rossz erők elleni tehetetlenségünkben arra gondolunk, jobb lett volna meg sem születnünk. Ellentétes nyomás hat ránk: egyfelől az örök ifjúság optimizmusát sugallja a rendkívüli technikai fejlődés: egyre hatékonyabb és intelligensebb gépeket találnak föl, amelyek meggyógyítanak minket és minden megoldást kitalálnak, hogy ne kelljen meghalnunk, ez a robotok világa. Másfelől képzeletünk egyre jobban a végső katasztrófát vetíti elénk, ami kipusztít minket - ez egy esetleges atomháborúban bekövetkezhet. Azután, ha még marad időnk, újra kell kezdeni mindent elölről. Anélkül, hogy leegyszerűsítenénk a fejlődés témáját úgy tűnik, hogy a vízözön szimbóluma belopódzik a tudatalattinkba. A pandémia amúgy is átértékelt bennünk sok mindent az élet és a sors fontos dolgairól.

A bibliai történetben, amikor arról van szó, hogy megóvja a korrupciótól és az özönvíztől a földi létet, Isten a feladatot hűséges szolgájára, az öreg Noéra bízza. Az öregség fogja megmenteni a világot? – teszi fel a kérdést a pápa, majd Jézus szavait elemzi, aki Lukács evangéliumában így szól: „És amint Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit.” (Lk 17,26-27) Hol volt itt a korrupció? Az ember, ha csak az élet élvezetére koncentrál, nem is érzékeli a korrupciót, ami tönkreteszi az élet méltóságát és megmérgezi értelmét. Amikor már nem érzékeljük a korrupciót, akkor az normálissá válik. Mindennek megvan az ára, minden eladó, megvehető, legyen az vélemény, igazság; beszüremkedik a mindennapokba és az emberi jólét részének látjuk. Gondtalanul éljük kellemes életünket, és nem akarjuk észrevenni a másikat, aki szenved, nem látjuk a szeretet és az igazságosság hiányát. Úgy fogyasztjuk a javakat, hogy nem törődünk az élet lelki minőségével, közös életterünk megóvásával.

Ferenc pápa tehát figyelmeztet: a korrupció normálissá válhat, de ez ellen küzdeni kell. Ha csak magunkkal vagyunk elfoglalva, nemtörődömségünk kedvez a korrupció kialakulásának: megpuhítja védelmi vonalainkat, elhomályosítja lelkiismeretünket és akaratlanul is cinkossá tesz minket. A korrupció pedig egyre terjed.

Az idősek különösen fogékonyak az odafigyelésre, az emberi gondolatokra és érzelmekre, ezért tetten érhetik a korrupciót, átlátnak az üres, felszínes életen, amelyből hiányzik a mélység, az önfeláldozás, a szépség, igazság és a szeretet. Ezzel segíthetik a fiatal nemzedéket, mert figyelmeztetik őket: Vigyázzatok, ez korrupció, ami sehova nem vezet! Ma nagy szükség van az öregek bölcsességére, hogy leküzdjük a korrupciót. Az időseknek kell gondjaikba vennük a fiatalokat és a gyermekeket, akik veszélyben vannak. Ferenc pápa ezért felhívást intéz minden éltes korú emberhez: az ő felelősségük szóvá tenni az emberi korrupciót, amellyel találkozunk és amiben a relativizmus uralkodik, ami mindent viszonylagossá tesz, mintha minden megengedhető volna. A világnak erős fiatalokra és bölcs öregekre van szüksége. Kérjük az Úrtól a bölcsesség kegyelmét!