„Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt.”
(Márk evangéliuma 6. fejezet 51-52. vers)
Mikor Jézus megszaporította a kenyeret és megvendégelte az ötezret, akkor úgy gondoltuk, hogy végre itt a várva várt pillanat: most végre felfedi valódi kilétét és megmutatja, hogy Ő a várva várt Messiás, aki véget vet minden földi szenvedésnek, betegségnek, éhezésnek és a rómaiak elnyomásának.
Igen, ilyen király kell nekünk! – szólt ezer torokból a kiáltás.
Tegyük királlyá! – kiáltottuk fellelkesülve mi is. – Éljen Jézus az új király!
De Ő nem akarta. Sőt, arra kényszerített bennünket, hogy abbahagyva az éljenzést azonnal szálljunk hajóba és menjünk át a túlsó partra. (Máté 14:22)
De miért Uram? Miért éppen most, amikor olyan jól alakul minden? Lehet, hogy valami különlegesebb csodát akar tenni? Vagy az is lehet, megijedt? Lehet, hogy nem is ő a remélt messiás?
Így indultunk el nélküle, csak mi magunk, tizenketten értetlenkedve, kétségek közt. S mire feleszméltünk, már egy hatalmas vihar és a háborgó tenger közepén találtuk magunkat.
Még ez is! Hát nem volt elég csalódás mára? Minek kellett ilyenkor útnak indítani? Nem látta előre, hogy milyen vihar lesz? Vagy tán el akar veszteni minket? Lehet, hogy igaza van a farizeusoknak és Jézus egy csaló?
Aztán megjelent a vízen járva. Majd mikor beszállt a hajóba elállt a szél, a tenger kisimult, néma csend lett. Csak ott belül zúgott tovább a kérdés: Kicsoda vagy Uram?
Ez a kérdés zúg bennem is sokszor, mikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltem, vagy ahogy szeretném. Amikor még nagyobb hullámokat vet az élet, amikor nehézségbe ütközöm, vagy amikor veszteségek érnek.
De olyan jó, hogy a legsötétebbnek és a legkilátástalanabbnak tűnő pillanatokban Jézus ma is megjelenik és beszáll a hajómba és eláll a vihar. Csend lesz. Csak ott belül zúg bennem is a kérdés: Kicsoda vagy Uram?
Kommentáld!