„Kijev és Moszkva között lehetséges a béke, ne feledkezzünk meg az utolsókról” címmel a La Stampa újság november 18-i, pénteki száma közli Domenico Agasso újságíró Ferenc pápával készített riportját. A Szentatya hétvégi piemonti útja előtt az interjú aktuálpolitikai kérdések mellett a pápát rokoni kapcsolatairól, piemonti gyökereiről kérdezi, aki többek között elmondja: „A piemonti nyelven ébredtem életre”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Vasárnap az Asti székesegyházban vezeti a szentmisét, melynek során az egyházmegye közösségével találkozik majd, ahonnét egykor a szülei kivándoroltak Argentínába. Mit jelent most fehér ruhában visszatérni a szülőföldre?

„Régóta szerettem volna néhány órára együtt lenni a családom rokonaival. Mielőtt pápa lettem, gyakran jártam Asti környékére, ez szokásom volt, amikor Rómába érkeztem az argentin jezsuiták tartományfőnökeként, vagy mint érsek, valamilyen szinódus résztvevőjeként. Ilyenkor minden alkalommal „átugrottam” Piemontba, hogy meglátogassam apám unokatestvéreit. Nagyon kötődünk egymáshoz. A legidősebb unokanővéremmel, Carlával gyakran beszélünk telefonon. Holnap, szombaton találkozom öt másik unokatestvérrel és ez örömmel tölt el.”

Mit jelent az ön számára Piemont, mit képvisel?

„Ez az én nyelvem, mert 13 hónapos koromban édesanyámnak született egy második gyermeke, a nagyszüleim pedig 30 méterre laktak a házunktól: a nagymamám eljött értem, én pedig náluk maradtam, ahol piemonti nyelvjárásban beszéltek. Mondhatom, piemonti nyelven „ébredtem életre”.

A trónján ülve a pápa gondol időnként az ő Piemontjára?

Igen, sokszor. Gondolatban gyakran elismételgetem Nino Costa két versét és ez meghat.

Melyek azok?

A „Rassa nostrana”, a „Mi fajtánk”, amelyre Rosa nagymama tanított. (A pápa ekkor felolvasott néhány verset piemonti nyelvjárásban, szerk.). „Egyenesek és őszinték, amilyenek, olyannak látszanak: szögletes fejek, kemény csukló és egészséges máj, keveset szólnak, de tudják, mit beszélnek, s ha lassan is járnak, messzire jutnak. Emberek, akik időt és izzadságot nem kímélnek – szabad és akaratos helyi fajta – az egész világ tudja, kik ők, és amikor elhaladnak… mindenki rájuk néz”. A vers olyan emberekről szól, akik nem fecsérlik el idejüket, nem félnek az erőfeszítéstől és a világ más országaiba is elmennek kenyeret keresni, Argentínába, Brazíliába, Franciaországba, Németországba. Ez a „Rassa nostrana” története, amely Rosa nagymama, egy állhatatos asszony életét mutatja be. Úgy érzem, részese vagyok én is ennek az útnak”.

És a másik vers?

Az egy ima a Vigasztaló Szűzanyához, piemonti nyelve La Consolà (A pápa piemonti dialektusban idézi az imát): „Óh, mi fajtánk Oltalmazója, védelmezz engem, míg a halál el nem ragad, mint a folyó vize, úgy iramlik az élet, de Te, Szűzanya megmaradsz”. Mennyi erőt, bátorságot és hitet közvetít ez a vers!

Milyen szerepük van a gyökereknek a mai globalizált és hiper-technológiai világban?

„A gyökerek két szempontból is alapvető jellegűek. Először is kulturális szempontból: Soha nem felejthetjük el és nem tagadhatjuk meg kulturális gyökereinket! A második a családi szempont: mindig ápolnunk kell és meg kell becsülnünk családi gyökereinket, különösen is a nagyszülőket. Mindig mondom és vallom, hogy a fiatalok beszéljenek mind többet a nagyszüleikkel, hogy szilárdan megőrizzék gyökereiket, nem azért, hogy ott maradjanak mozdulatlanul, anélkül, hogy a világ felé tekintenének. Éppen ellenkezőleg: a nagyszülők segíthetnek megtalálni a vágyat, hogy tovább és távolabbra lépjenek. De ha a fa elválik a gyökereitől, akkor nem nő, hanem kiszárad és elhal. Kulturális és társadalmi növekedésünk, valamint személyiségünk fejlődése szempontjából is elengedhetetlen a gyökerekkel való kapcsolat életben tartása”.

Melyik piemonti ételeket szereti a legjobban?

A „bagna caudát”, amit Piemont minden területén másképpen készítik el. Astiban tejszín nélkül, csak vajjal csinálják. Az én ízlésemtől függetlenül örülök, hogy a piemonti ételek és borok ilyen ismertté váltak. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ételnek és a bornak kulturális és társadalmi értéke is van, túl a munka és a foglalkoztatás szempontjain. A családom Bricco Marmoritóban művelt szőlőt (ahonnét Ferenc pápa édesapja származik) és borkereskedő volt az egyik nagyapám és több nagybátyám is. Ismertem egyik rokonomat, aki apám első unokahúgát vette feleségül. Ő olyan kiváló borszakértő volt, hogy ha megkínálta valaki egy pohár borral, azonnal  megmondta a fajtáját, honnan való. Nagyon csodáltam ezt a képességét. Ugyanakkor, általánosságban szólva az élelmiszerekről, szeretnék megismételni egy felhívást”.

Melyiket?

„Sohase hagyjuk figyelmen kívül, hogy emberek és gyerekek milliói halnak éhen. Ebben nem maradhatunk közömbösek. Legyen ez mindenki számára prioritás. Akinek van rendesen belőle, soha nem pazarolja azt, se a vizet, továbbá tanítsa meg a gyerekeket is azok helyes használatára. A nemzetközi közösség feladata pedig, hogy ténylegesen felszámolja az éhezést a világban, ami botrány, szégyen és bűn is!”

Végül Szentatya, kész arra, hogy megkóstolja a bagna caudát? (olaj, vaj, fokhagyma és szardella felhasználásával készült piemontei specialitás,  forró, pikáns mártás nyers zöldséghez - szerk.)

„Igen… , de remélem, hogy a rokonaim nem túloznak a mennyiséggel, mert nem vagyok már gyerek – válaszolta mosolyogva Ferenc pápa Domenico Agasso újságíró kérdésére, aki a La Stampa torinói napilap pénteki számában készített interjút vele hétvégi piemonti utazása kapcsán.

La Stampa újság rövid története

A torinói székhelyű lapot 1867-ben alapították „Gazzetta Piemontese”, azaz Piemonti újság címmel, melynek latin jelmondata „Frangar non flectar”, „Kettétörni, de meg nem hajolni” a becsületes állhatosságra utal. 1895-ben a „La Stampa, A Sajtó” új címmel jelent meg, az első kiadás neve alcímként szerepelt. A milánói Corriere della Sera, a római Il Messaggero és az újabbkori római La Repubblica újsággal együtt a La Stampa napilap Olaszország egyik legjelentősebb újságja.